Vágólapra másolva!
Gyors intézkedést ígért saját felesége ellen Arnold Scwarzenegger kaliforniai kormányzó, miután egy hírességekkel foglalkozó portál felvételeket közölt a vezetés közben telefonáló asszonyról. Kaliforniában ezt tavaly óta törvény tiltja, amit Schwarzenegger írt alá.
Vágólapra másolva!

Példamutató fellépést ígért Arnold Scwarzenegger kaliforniai kormányzó a saját felesége ellen, akit fotósok rajtakaptak, amint - a férje által aláírt törvényt megszegve - kézben tartott mobiltelefonról beszélt autóvezetés közben. A hírességekkel foglalkozó TMZ.com portál két olyan fényképet közölt kedden, amelyeken Maria Shriver a volán mögött ülve a füléhez tartja a mobilkészüléket.

A honlap szerint az egyik felvétel vasárnap, a másik júliusban készült. Később ugyanilyen tartalmú videofelvételt is közzétett az internetes újság. Schwarzenegger a Twitter közösségi portálon megköszönte, hogy felhívták a figyelmét felesége cselekedetére és "gyors intézkedést" ígért. Kaliforniában tavaly júliustól törvény írja elő, hogy vezetés közben csak úgy szabad telefonálni, hogy a sofőr mindkét keze szabad maradjon.

A jogszabály megsértőire az első alkalommal 20 dolláros, a "visszaesőkre" minden további esetben 50 dolláros pénzbírságot rónak ki. Abban a megyében, ahol Schwarzenegerrék laknak, a kaliforniai legfelsőbb bíróság 93 dollárban határozta meg az első bírság, és 201 dollárban a későbbiek összegét. Shrivernek így legalább 300 dollárjába és a perköltségekbe került volna, ha a rendőrség kapja rajta a törvényszegésen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!