A kaliforniai fellebbviteli bíróság december 10-re tűzte ki Roman Polanski filmrendező ügyvédeinek meghallgatását - közölte Los Angeles-i jogi forrásokra hivatkozva az AFP francia hírügynökség. Az Oscar-díjas rendező jogi csapata szeretné azt elérni, hogy a bíróság ejtse a szexuális bűncselekmények vádját.
Az ügyvédek az év elején egyszer már benyújtották keresetüket, amelyben arra hivatkozva kérték a felmentést, hogy szerintük 1978-ban az ügyészek és a bíró összejátszottak. Májusban az első fokon eljáró bíró, Peter Espinoza elutasította a kérvényt, arra hivatkozva, hogy Polanski távollétében nem hoz ítéletet. Azt azonban nem zárta ki, hogy ha a rendező visszatér Los Angeles-be, akkor "érdemben határoz" a keresetről.
A rendezőt azzal vádolják, hogy 1977-ben megerőszakolt egy 13 éves lányt. Az ítélet elől Franciaországba menekült, az amerikai hatóságok pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Szeptemberben svájci rendőrök tartóztatták le, amikor az alpesi országba érkezett, hogy átvegye a Zürichi Filmfesztivál életműdíját. Az Egyesült Államok október 23-án hivatalosan is kérte Roman Polanski kiadatását.