Jogi képviselőt rendelt ki csütörtökön a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék Radovan Karadzic korábbi boszniai szerb vezető mellé. A Hágában kiadott közlemény szerint a testület bejelentette, hogy március elsejéig elnapolta a múlt héten kezdődött pert. Karadzic - aki eddig maga látta el védelmét - korábban tíz hónapos haladékot kért dossziéjának áttanulmányozására, majd miután ezt nem kapta meg, bojkottálta az eljárást. Csupán a negyedik tárgyalási napon, a hét keddjén jelent meg, hogy ismét haladékot kérjen.
Közleményükben a bírák azt írták, hogy még a legtapasztaltabb jogi képviselőnek is szüksége van némi felkészülési időre a bonyolult eljáráshoz. Jelezték, ezért döntöttek a három és fél hónapos halasztás mellett. A bírák már korábban megfenyegették Karadzicot, hogy ha tovább bojkottálja az eljárást, jogi képviseletére hivatalból jelölnek ki ügyvédet. Karadzic eddig elutasította ezt a megoldást.
A tavaly elfogott Karadzicot egyebek között a szarajevói és a srebrenicai népirtással vádolják. Szarajevóban a több mint hároméves ostrom alatt közel tízezren haltak meg, többségében polgári személyek, Srebrenicában pedig több mint nyolcezer bosnyák férfit és fiút mészároltak le a szerb csapatok 1995 nyarán.
Karadzic - aki akár életfogytiglani büntetésre számíthat - nem ismerte el bűnösségét ezekben a vádpontokban, és más háborús bűnök elkövetését is tagadja. Karadzic mellett Ratko Mladic egykori boszniai szerb katonai parancsnokot tartják a boszniai háború főbűnösének. Őt azonban a nemzetközi körözés ellenére máig nem sikerült elfogni.