A holland kormány pénteken új szabályozást fogadott el, amely értelmében egy átlagos személyautó vezetőjének az első évben 0,03 eurós (nyolc forint) adót kell majd fizetnie minden megtett kilométer után - jelentette szombaton az AP amerikai hírügynökség..
A 2012-ben érvénybe lévő szabályozás értelmében a nehezebb és környezetszennyezőbb autók tulajdonosainak több pénzt kell majd fizetniük, de az adó a csúcsidőben is növekszik majd. A taxik és a tömegközlekedési eszközök mentesülnek az adó megfizetése alól.
Ezzel egy időben azonban eltörlik az éves útadót, valamint az új autók vásárlása utáni adót, 25 százalékkal csökkentve ezzel az új autók árát. A kormány szerint az új rendszerrel a holland autósok hatvan százaléka jár jól, miközben a kormány bevételei nem csökkennek.
A kilométeradóról évek óta vitáztak Hollandiában, egyebek mellett személyiségi jogi kérdések miatt. Az autó mozgását egy GPS követi majd ugyanis, amely az adót beszedő ügynökségnek elküldi, hogy az autós mikor és hova ment, mennyi kilométert tett meg. A kormány ezekre a félelmekre válaszul közölte, hogy biztosítani fogják az utazási adatok védelmét, amelyeket a kormány másra nem használhat fel.
A holland kormány szerint az új rendszer bevezetése után 15 százalékkal eshet vissza a forgalom az utakon, a csúcsidős dugók a felére csökkennek, míg a halálos balesetek száma hét százalékkal lesz kevesebb. Ezen felül tíz százalékkal csökken majd az autózásból származó széndioxid-kibocsátás.