Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott hétfőn megkezdte felkészülését a Nemzetek Ligája októberi mérkőzéseire, ahol Marco Rossi együttese Hollandiával, majd Bosznia-Hercegovinával méri össze erejét. A Telkiben rendezett doorstep sajtótájékoztatón Fiola Attila, az Újpest védője és Szűcs Kornél, az angol másodosztályú Plymouth Argyle játékosa válaszolt az újságírók kérdéseire.

"Lehet, hogy nem mi vagyunk a meccs favoritjai, de szeretnénk megszorítani őket. Nem lesz könnyű pontot, vagy pontokat szerezni, de az elmúlt években megmutattuk, hogy képesek vagyunk jobb csapatok ellen is bravúros eredményeket elérni" - fogalmazott az Újpest FC védője, aki kifejtette, nyári átigazolása után kifejezetten jól érzi magát, mert az Európa-bajnokságot követően volt két hónapja pihenni, így nagyon jó erőben van. 

edzés, Telki, férfi A-válogatott Eb-felkészülésének sajtóeseménye, Telkiedzés, 2024.05.30.
Marco Rossi számára fontos, hogy ismét számíthat Fiola Attilára
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 34 éves futballista elárulta, egyelőre furcsa számára, hogy a nemzeti együttes korábbi csapatkapitánya, Szalai Ádám vezetői szerepkörben visszatért a válogatotthoz, 

mert tíz évet játszott vele együtt címeres mezben, de úgy vélte, remek ember és játékos, ezért a szakmai stáb biztosan előrébb lesz vele.

 "Olyan ember vagyok, aki mindig csak a következő meccsre koncentrál, éppen ezért 

nem gondoltam volna az első behívóm után, hogy tizenkét évvel később is itt leszek. Mindig beletettem apait-anyait és bíztam benne, hogy legközelebb is számítanak rám.

 Az 59 meccs szép szám, kiváltképpen a sok sérülésemet figyelembe véve, mert összesen nagyjából négy év kimaradt" - mondta a 60. válogatottságára készülő Fiola. 

A keret újonca, Szűcs Kornél arról beszélt, hogy reményei szerint minél hamarabb beilleszkedik, ezzel - mint jelezte - nem lehet gond, mert remek közösségbe került. "Szeretnék bizonyítani. Ha játszanék, az karrierem legnagyobb lépése lenne, de nem leszek csalódott akkor sem, ha elsőre nem kapok lehetőséget" - mondta a Plymouth Argyle védője, aki elárulta, van benne drukk, de ezt természetesnek veszi. 

A 23 éves futballista szerint sokat adott neki, hogy a nyáron az angol másodosztályba igazolt, mert régóta várt arra, hogy kipróbálja magát külföldön. Szerencsére - tette hozzá - egyre több játéklehetőséghez jut, ezért minden úgy alakul, ahogy tervezte. 

Wayne Rooney gratulált a meghívóhoz. Megtiszteltetés az irányítása alatt játszani

 - mondta vezetőedzőjéről Szűcs, aki úgy vélte az egykori kiváló csatárban szakemberként is sok van. A magyarok október 11-én pénteken a hollandokat fogadják a Puskás Arénában, három nappal később pedig Bosznia-Hercegovinában lépnek pályára.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!