Az ukrán közegészségügyi és járványügyi főorvos, Olekszandr Bilovol szerint Ukrajnában nincs új típusú influenzajárvány. Bilovol az ICTV országos ukrán tévécsatorna hétfő esti adásában közölte: szezonális influenzajárvány és heveny légzőszervi fertőzések a nyugat-ukrajnai régiókban figyelhetők meg, főként 11 megyében, ahol a megbetegedések száma 15 százalékkal haladja meg a járványküszöböt. A többi régióban a megbetegedési mutató az előző, 2007-2008-as években mért szinten van (az ukrajnában terjedő járványról itt olvashat).
A főorvos azt is elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerint Ukrajnában 71-en haltak meg influenzavírus-fertőzés következtében. A vizsgálatok 14 beteg esetében igazolták a H1N1 vírus okozta influenzát, köztük három elhunyt személynél mutatták ki az új vírust. Ukrajnában két olyan korszerűen felszerelt laboratórium van, amelyek százszázalékosan képesek igazolni ezt a diagnózist - jelentette ki a szakember.
Ukrajnában komoly zavar van az influenzával kapcsolatos adatokban. A médiában nyilatkozó hivatalnokok és állami vezetők gyakran közölnek a járványról egymással nem egyeztetett számokat. Hétfőn délelőtt például Julija Timosenko miniszterelnök a sajtónak azt mondta, hogy Ukrajnában 14 esetben mutatták ki az új típusú influenzát. Alig egy órával később az ukrán egészségügyi miniszter első helyettese 22 újinfluenzás megbetegedésről beszélt, amit a pontatlan fogalmazás miatt sokan úgy értelmeztek, hogy ennyi halálos áldozatot követelt a H1N1 vírusfertőzés.
Ukrajnában október utolsó napjaiban kezdett rohamosan terjedni egy súlyos légúti megbetegedéssel járó járvány, ami felkészületlenül érte az országot. Ukrajnában nincs védőoltás és elegendő gyógyszer sem a betegségek kezelésére, ezért az államfő külföldről, többek közt Magyarországtól kért segítséget. Svájcból 300 ezer adag vírus elleni szert vásároltak, amit a miniszterelnök személyesen várt a repülőtéren. Az ukrán határhoz közeli magyar településeken egyelőre csak azt tapasztalták, hogy a határőrök maszkot viselnek (erről részletesen itt olvashat).