Összeütközött két személyvonat vasárnap az északnyugat-törökországi Bilecik közelében. Az egyik mozdonyvezető meghalt, a másik és legalább három ember megsérült - írja a BBC online kiadása.
A CNN Türk hírtévé és az Anadolu hírügynökség szerint az Isztambul és Eskisehir között közlekedő szerelvények egyike nem állt meg egy tilos jelzésnél, és így rohant bele a másik, álló vonatba. Az NTV televízió szerint a baleset Vezirhan és Bayirköy állomások között, nyílt pályán történt.
A megsérült utasok többsége az első kocsikban utazott. A helyszínre mentőalakulatok érkeztek, hogy kiszabadítsák a vagonokban rekedt embereket.
Az ankarai kormány javítani igyekszik az ország vasúthálózatát, amelyet meghibásodott jelzőrendszerek, rosszul felszerelt vonatok, öregedő sínek és sorompó nélküli kereszteződések jellemeznek. Az utóbbi évek legsúlyosabb vasúti balesete 2004-ben történt, amikor kisiklott egy Isztambulból Ankarába tartó szuperexpressz, 37 ember halált és 95 sérülését okozva.