Technikai hiba miatt állították le vasárnap délelőtt a délnyugat-oroszországi Volgodonszk atomerőművének egyes blokkját - írja a RIA Novosztyi orosz hírügynökség az erőmű szóvivőjére hivatkozva. Valószínűleg a reaktor gőzgenerátorának csőrendszere hibásodott meg, a hibát az erőmű automatikus védelmi rendszere érzékelte, ezután állsították le a blokkot.
"A biztonsági rendszer moszkvai idő szerint 9:20-kor [magyar idő szerint 7:20-kor] aktiválódott az egyes blokkban, majd úgy döntöttünk, hogy fokozatosan csökkentjük a teljesítményt, és teljesen leállítjuk a blokkot" - mondta a szóvivő. Az erőmű javítása a tervek szerint körülbelül 4 napot fog igénybe venni.
A leállás után az orosz atomerőműveket felügyelő vállalat, a Roszenergoatom közölte, hogy a volgodonszki erőműnél normális a háttérsugárzás szintje, az megfelel az erőmű működésekor megszokottnak, és nem lépi túl a határértékeket. A cég honlapja azt írja, hogy a gőzgenerátor csöveinek szivárgása miatt kellett leállítani az erőművet, délután háromkor a honlap adatai szerint az egyes blokk működési mutatói mindenhol nullás értéken álltak "karbantartás miatt".
A volgodonszki atomerőmű a Kaukázustól északra, az ukrán határtól mintegy 2000 kilométerre keletre található. 2001-ben helyezték üzembe, és két reaktora van, az első blokk teljesítménye 1000 megawatt. A 2009-ben elkészült második blokk indítása 2009 decemberében történt. Idén márciusban döntenek a harmadik és negyedik blokk üzembe helyezésének pontos időpontjáról.