Átszakadt a gát a szlovákiai Tőketerebesen

Vágólapra másolva!
A város épületeit veszélyezteti a Magyarországon is súlyos problémákat okozó árvíz a kelet-szlovákiai Tőketerebesen, miután az éjszaka átszakadt az Ondava folyón épített gát. A szlovák belügyminiszter a helyszínre utazott, a védekezésben több mint száz katona is segít.
Vágólapra másolva!

Gátszakadás történt kedden az Ondava folyón a kelet-szlovákiai Tőketerebes mellett, és a kiömlött nagy mennyiségű víz veszélyezteti a várost. A víz elöntötte a környező területeket, de a térségben lévő kisebb gátak egyelőre megakadályozták, hogy víz alá kerüljön Tőketerebes Paricov nevű városnegyede. A gátszakadás hajnali három órakor történt, és Robert Kalinák szlovák belügyminiszter azonnal a helyszínre utazott.

A TA3 hírtelevíziónak nyilatkozva a miniszter azt mondta: elsősorban Tőketerebesre, Nagymihályra és az Ondava folyóra összpontosítják a legnagyobb figyelmet. Hozzátette azonban, hogy a keleti régióban több településen is komoly és "bonyolult" a helyzet.

Tőketerebes árvízvédelmének megerősítésére már hétfőn további száz katonát is kirendeltek, így most összesen 140 katona segíti a védekezést, megfelelő nehézjárművekkel. Az egész tőketerebesi járásban továbbra is rendkívüli állapot van érvényben.

Szlovákiában másfél évtizede nem voltak ilyen esőzések, mint most. Az idei árvíz már Szlovákiában is emberéletet követelt. A Sme című napilap szerint még vasárnap Nyitraszucsányban (Nitrianske Sucany) a helyi patakban megfulladt egy 62 éves férfi.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet szerint harmadfokú árvízkészültség van az Ipoly mentén, az Erdőháton (Záhorie) a Miava és Morva folyók mentén, illetve a Felső-Vágon és a zsolnai régióban. Ez utóbbiban a kiszucai Klokocov falucskát öntötte el a víz. Az éjjeli órákban több tucat lakost kitelepítettek, és a családi házak jelentős része vízben áll. Víz alatt vannak az utak is. Csallóközben a rossz időjárás miatt leállt a Dunán közlekedő vajkai komp.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!