Négy magyar fiatal sérült meg szombat hajnalban Zadar közelében, amikor autójuk sziklának ütközött - közölte a Splitben dolgozó magyar konzul. Szlanyinka Anna elmondta: a kocsiban ülők közül egy ember súlyos sérüléseket szenvedett, hárman könnyebben sérültek meg. Az autó utasait a zadari kórházba szállították, ahonnan várhatóan néhány nap után távozhatnak.
A fiatalok a tengerpartra igyekeztek, a sofőr feltehetően az éjszakai vezetés után elfáradt, ez okozhatta az A1-es autópályán történt balesetet. A konzul hozzátette: Dalmáciában már az éjszaka nagy viharok voltak, erős széllel járt az esőzés, és emiatt az utak is csúszóssá váltak. A Horvátországba igyekvő turistáknak mindenképpen ajánlott utasbiztosítást kötni, amit a most balesetet szenvedett társaság tagjai nem mulasztottak el.