Honduras kolumbiai nagykövete vállalta a felelősséget azért a féktelenre sikerült karácsonyi buliért, amelyet december 20-án a nagykövetségen rendeztek. Az ügyben vizsgálat indult, a nagykövetet, Carlos Rodriguezt visszarendelték, számol be az esetről a BBC.
A partin a feltételezések szerint két prostituált is részt vett, eltűntek laptopok és mobiltelefonok is. Honduras vizsgálódik az ügyben - az egyik alkalmazottra gyanakszanak, aki a partit szervezhette -, míg a kolumbiai hatóságok a két prostituált után kutatnak.
Carlos Rodriguez az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy bocsánatot kér a hondurasi kormánytól és az állampolgároktól, Kolumbia kormányától és polgáraitól, és vállalja a felelősséget mint a misszió korábbi vezetője. Hozzátette ugyanakkor, hogy december 15-étől a szabadságát töltötte, és csak a buli másnapján értesült az egészről, amikor megutdta, hogy az egyik kollégája laptopja elveszett.
Egy éve amerikai titkosügynökök keveredtek hasonló botrányba Kolumbiában: Barack Obama elnök amerikai látogatását kellett volna előkészíteniük, de kiderült róluk, hogy prostituáltakat vittek fel a hotelszobáikba egy cartagenai csúcstalálkozó estéjén.