Az Európai Bírósághoz fordul az Európai Bizottság annak érdekében, hogy a testület szabjon ki pénzbüntetést Romániára, Lengyelországra és Ciprusra az uniós jog megsértéséért - közölte csütörtökön Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője.
A kötelezettségszegési eljárások menete szerint ezt az intézkedést a bizottság csak akkor szokta kérni, ha a bíróság már elmarasztalta az adott tagállamot, amely azután sem hajtotta végre az ítéletet.
Románia esetében összesen napi 60 ezer eurós bírság kiszabását kéri a bizottság, amiért Bukarest a gáz és az áram piacának megnyitásáról szóló irányelveket nem megfelelően ültette át a saját jogrendjébe. Lengyelország és Ciprus esetében pedig a megújuló energiaforrásokról szóló irányelv alkalmazásával kapcsolatban fogalmazott meg kifogásokat a bizottság. A lengyeleknek napi 130 ezer, a ciprusiaknak napi 11 ezer eurós büntetést javasol a brüsszeli testület.
A javasolt bírságok megállapításánál az adott ország méretét, a jogsértés időtartamát és súlyosságát mérlegelte a bizottság, a bírság kiszabásáról és mértékéről pedig a luxembourgi bíróságnak kell kimondania a végső szót - mondta Bailly. Hozzátette, hogy a három ország elkerülheti a büntetést, ha a bírósági döntés napjáig átülteti jogrendjébe a kérdéses uniós irányelveket.