A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Ezrek vonultak a thaiföldi kormánypalotához

Vágólapra másolva!
A rendőrség elbontotta a barikádokat az oda vezető úton. Napok óta tartanak a kormányellenes erőszakos tüntetések.
Vágólapra másolva!

Több ezer tüntető a thaiföldi kormánypalota épületéhez vonult kedden, miután a rendőrség elbontotta az akadályokat az oda vezető úton – jelentették hírügynökségek. Helyszíni tudósítások szerint a rendőrség darukkal távolította el az úton álló betontömböket és a szögesdrótkerítéseket, szabad utat engedve a kormány lemondását követelő tüntetőknek. A tiltakozók így a kabinet székházához, illetve a rendőrség országos központjához vonulhattak.

A kormányzati negyed az elmúlt három napban a tüntetők és a rohamrendőrség kemény csatáinak volt a színhelye. A hatóságok mindeddig nem engedték a tiltakozókat a kormánypalota közelébe, könnygázzal és vízágyúkkal tartották távol őket.

A mostani válság azért alakult ki, mert a Jinglak Sinavatra miniszterelnök által vezetett kormánypárt egy heves indulatokat kiváltó amnesztiatörvényt akart keresztülvinni a parlamenten, amely többek mellett kegyelmet adott volna Thakszin Sinavatra egykori kormányfőnek, Jinglak bátyjának. Habár a törvénytervezet elbukott, Bangkok utcáit tízezrek lepték el, akik szerint a kabinet lépése azt jelzi, hogy a kormány Thakszin irányítása alatt áll.

Thakszin több mint megosztó személyiség Thaiföldön: a vidéki szegények szemében hős, aki felkarolta őket, de a városi elit szerint egy korrupt szavazatvásárló.

Az egyre erőszakosabb, kormányellenes tüntetések megfigyelők szerint valójában nem a kabinet korruptságáról szólnak, hanem a vidéki szegények és a városi elit közti évtizedes konfliktus egy újabb epizódjai, amelyben egyik fél sem több demokráciát, hanem több hatalmat akar, a tömeges erőszaktól sem visszariadva.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!