Névtelenül nyilatkozó amerikai kongresszusi illetékesek közölték, hogy Ukrajnával szemben foganatosítható pénzügyi szankciók előkészítéséről tárgyaltak a kormányzat illetékeseivel. Az intézkedések részleteit még nem dolgozták ki, de erre gyorsan sor kerülhet, ha Kijevben súlyosra fordul a helyzet.
A több mint két hónapja tartó ukrajnai kormányellenes tüntetéseken és tömegoszlatásokban eddig hatan haltak meg. Egy hete az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy visszavonta a vízumot az erőszakcselekményekkel összefüggésbe hozható kijevi illetékesektől, de a nevüket nem hozta nyilvánosságra. Marie Harf, a külügyminisztérium helyettes szóvivője szerint a tüntetések résztvevői ellen nem hoztak büntetőintézkedéseket.
Korábban egyes amerikai törvényhozók – köztük John McCain republikánus szenátor és a demokrata Chris Murphy – is arra figyelmeztettek, hogy a kongresszus szankciókat foganatosíthat az ukrán hatóságok ellen a demonstrálók elleni durva fellépésük miatt. Hasonló figyelmeztetés szerepelt a képviselőház külügyi bizottsága által szerdán elfogadott határozatban is.