Merényletre készültek a kínai terroristák

Vágólapra másolva!
Terrorista tevékenység szervezése, abban való részvétel és terrorcsoportok toborzása vádjával 25 embert ítéltek el a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen – közölte a szerdai kínai sajtó.
Vágólapra másolva!

A Zsenmin Zsipao című központi lap szerint a vádlottak felett a térségbeli Alar város bírósága ítélkezett. A 25 elítélt közül ketten – a csoport vélhető vezetői – illegális vallási csoportok szervezése, szélsőséges ideológiák terjesztése, dzsihádra buzdítás miatt életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. A többi elítéltre szintén börtön vár, a legenyhébb büntetés három év időtartamra szól.

A híradások szerint a csoport terrorcselekmény elkövetésére készült, ahhoz késeket, fegyvereket és robbanószereket gyűjtöttek, és bandatagokat toboroztak. Mások pénzt gyűjtöttek támadások szervezése mellett az igazságszolgáltatás elől menekülők segítésére a bíróság ítélete szerint.

Átfogó harc indult a terrorizmus ellen

Csang Csün-hszien, a Kínai Kommunista Párt regionális titkára egy hétvégi konferencián úgy fogalmazott, hogy a terrorizmus elleni harc kritikus ponton van, a helyzet bonyolult és súlyos. Csang szerint az autonóm terület stratégiai és taktikai képességeit javítani kell, erősíteni kell a témával kapcsolatos oktatást és információterjesztést. Kína május végén hirdetett egyéves átfogó harcot a terrorizmus ellen, Hszincsiangot kiemelt célpontként nevezve meg.

Március óta három merénylet történt

A térségben tavasz óta elharapódzott az ilyen incidensek száma. Március óta két pályaudvari és egy piaci merényletet is elkövettek, többtucatnyi halálos áldozatot és kétszáznál is több sebesültet hagyva hátra, és szinte nincs olyan hét, hogy újabb erőszakról ne lehetne hallani. A kínai hatóságok az általuk terroristának tartott elkövetők kézre kerítését 300 millió jüanos (11,4 milliárd forint) pénzügyi keretből is segítik.
A régió hosszú ideje a han kínaiak és a muszlim vallású ujgur őslakosok közötti feszültség és a fel-fellángoló erőszak színhelye. Az ujgurok elnyomással vádolják a kínai hatóságokat, míg Peking és a helyi vezetés cáfolja a hátrányos megkülönböztetést, és azt állítja, hogy a külföldről támogatott szakadárok, szélsőséges vallási befolyás alatt álló terroristák erőszakcselekményekkel törekednek megingatni a társadalmi stabilitást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!