A Garmenben összegyűlt tiltakozók szerint a romák rendszeresen betörnek a település házaiba. A tüntetők a rendőrök szerint ezren lehettek, és a telep teljes felszámolását követelték.
A keddi tüntetést előzménye az volt, hogy tíz napja tömegverekedés tört ki a faluban, amelyben hárman súlyosan megsérültek. A vitát az okozta, hogy az egyik roma család házában hangosan szólt a zene.
Bulgáriában a legtöbb roma szegénységben és rossz körülmények között él. A társadalomba való beilleszkedésüket célzó erőfeszítések eddig kudarcot vallottak.
Bulgáriában a legutóbbi népszámláláson nagyjából 325 ezren vallották magukat romának, ez a bő 7 milliós lakosság alig 5 százalékát jelenti. Becslések szerint tényleges arányuk azonban a 10 százalékot is elérheti, mivel sokan elhallgatják, hogy a roma közösség tagjai.