A tájékoztatás szerint az akcióban két terrorista vett részt. Két rendfenntartó már a rajtaütés kezdetén meghalt, egy harmadik, éppen munkába tartó rendőrt később gyilkoltak meg a merénylők, miközben elmenekültek a helyszínről. A különleges erők végeztek az egyik támadóval, a másikat pedig meglőtték és őrizetbe vették.
Kórházi források szerint a támadásban tucatnyian megsebesültek, köztük három rendőr, egy katona és nyolc civil. Utóbbiak közül az egyik súlyos állapotban van.
Eddig egyetlen csoport sem vállalta magára a támadás elkövetését, az észak-afrikai országban azonban számos iszlamista fegyveres szervezet van jelen, köztük az algériai határ térségében lévő hegyvidéken 2012 óta tevékenykedő, Ukba ibn Hafi Hadserege nevű radikális csoport.