A jelentős hazai ellenkezés dacára a japán parlament alsóháza csütörtökön megszavazta azt a törvényt, amely a II. világháború óta először lehetőséget ad a szigetországnak arra, hogy bizonyos esetekben külföldre küldje katonáit. A tokiói törvényhozás épülete előtt – a szervezők szerint – 100 ezren tüntettek a törvény ellen.
Szerintük az alkotmányellenes, mivel ellentmond a Japán békés mivoltát garantáló jogszabálynak. A japán alkotmány 9. pontja ugyanis így hangzik:
„Őszintén törekedve az igazságosságon és renden alapuló nemzetközi békére, a japán emberek örökre lemondanak a háborúról mint szuverén nemzeti jogról, és nem fenyegetéssel vagy erővel oldják meg a nemzetközi vitákat. Ennek betartása érdekében soha nem tartanak fenn szárazföldi, tengeri vagy légierőt, és nem ismerik el a hadviselés jogát.”
Ennek átírásától ugyan még messze vagyunk, de az alsóházban kétharmados többséggel rendelkező Liberális Demokrata Párt (LDP) és kisebbik partnere, a buddhista-pacifista Új Komeitó – de főleg az Abe Sindzó kormányfő vezette LDP – hosszú távú törekvése, hogy az alaptörvény vonatkozó sorait a saját szája íze szerint alakítsa:
az eddig uralkodó önvédelem helyett mostantól a kollektív védelem lesz az új jelszó.
Ennek jegyében, immár az új törvény adta felhatalmazással Japán a szövetségesei segítségére siethet, ha közvetve önmagát is fenyegetve érzi. Abe miniszterelnök azzal érvel, hogy a világ változik, Japánra Kína és Észak-Korea is fenyegetést jelent, muszáj ébernek lenni. Ellenzői szerint viszont
éppen a békés jelleg teremtette folyamatos prosperálás volt az, ami az elmúlt 70 évben Japánt a világ egyik vezető gazdasági hatalmává tette.
Az új törvény ugyan még nem hatályos, de ez csak idő kérdése: még ha a felsőház a rendelkezésére álló 60 nap után vissza is dobja, ha az alsóház megint elfogadja – és a kormánykoalíció kétharmados többségével miért ne tenné? –, akkor már nincs mit tenni.
Csakhogy a törvény szellemét jelentő kollektív védelem meglehetősen tág kategória, a South China Morning Post című hongkongi napilap fel is sorolt pár példát, amely elvileg indokolttá teheti a japán hadsereg – hivatalosan önvédelmi erők – bevetését, és amelyek eddig egyértelműen alkotmányellenesek voltak:
Nem csoda, hogy japán katonai expanzióról a XIX–XX. században keserű tapasztalatokat szerzett Kínában érzékenyen reagáltak. Az állami Hszinhua hírügynökség például kommentárjában azt írja:
„A történelem folyamán összevérezett japán szamurájkardot ismét megforgathatják a világ minden táján.”
Abét pedig egy olyan sógunhoz hasonlították, aki a halálos keszagiri vágást készül végrehajtani.
Ráadásul egy hónappal az augusztus 15-én, a II. világháborús japán kapituláció 70. évfordulóján tartandó beszéde előtt, amelytől – eddig – azt remélték, békülékeny hangot üt meg, és ha bocsánatot nem is kér – például az 1937-es nankingi mészárlásért –, legalább felvillantja annak lehetőségét, hogy Kína és Japán túlléphet a történelmi sérelmeken.
Ha szeretnénk röviden szemléltetni a két ország viszonyát, akkor Abe és Hszi Csin-ping kínai elnök tavalyi pekingi találkozója kitűnő példa erre.
Egy Magyarországon élő japán szakértő más, "hazai" aggodalmakra is rávilágított. Az Origónak nyilatkozó Kuragane Kei szerint sokan attól tartanak, hogy
az új törvény megerősítheti Japán alárendeltségét az Egyesült Államoknak,
ha pedig ez azzal is párosul, hogy Japán csapatokat küld (mondjuk a Közel-Keletre), az megnövelheti az ország terrorfenyegetettségét is – Goto Kendzsi iraki lefejezése valószínűleg sokakban élénken él.
A szegedi egyetem oktatója szerint Kína számára is új helyzet áll elő, hiszen az elmúlt hét évtizedben ahhoz szoktak hozzá, hogy Japán elvileg sem jelenthet számukra fenyegetést, a történteket pedig felhasználhatják arra, hogy a japán militarizmus rémképével riogassanak.
Más a helyzet a Tokióval ugyancsak hűvös viszonyt ápoló Dél-Koreával, amely szintén szoros térségbeli szövetségese Washingtonnak, Szöul reakciója így nem egyértelmű, bár azok után, hogy Amerika üdvözölte a japán lépéseket, lehet, hogy visszafogott lesz.
Kuragane Kei szerint ha valamikor, akkor most kellett ezt meglépni, mert bár Abe népszerűsége az elmúlt időben sokat csökkent,
felhatalmazása a jelenlegi japán politikai erőviszonyok közepette megkérdőjelezhetetlen,
sem az LDP-n belül, sem azon kívül nincs életképes ellenzéke.
Szeptemberben minden bizonnyal újabb három évre megválasztják pártelnöknek, a 2016. júliusi felsőházi választás pedig még épp biztonságos távolságban van ahhoz, hogy elüljön a mostani tiltakozási hullám. Ha pedig még előnyt is kovácsolnak ebből, és a szenátusban újra többségük lesz, komolyan fontolóra vehetik, hogy hozzányúljanak a 9. cikkelyhez.