A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Kirúgták a köztévé vezetőségét Romániában

Vágólapra másolva!
49 milliárd forintnyi adóssága van a köztévének.
Vágólapra másolva!

Leváltotta a bukaresti parlament szeptember 23-án, szerdán a Román Televízió (TVR) vezetőségét, és ideiglenes elnök-vezérigazgatót nevezett ki a válságos anyagi helyzetben lévő közszolgálati intézmény élére. A parlament 222 szavazattal utasította el az intézmény tavalyi tevékenységéről készített jelentést, 115 honatya nem értett egyet az elutasítással. A jelentés elvetése automatikusan a köztelevízió elnök-vezérigazgatójának és igazgatótanácsának a leváltását jelenti.

49 milliárd forintnyi adósság

Stelian Tanase eddigi elnök-vezérigazgató másfél éves mandátuma idején a köztelevízió nem javította jelentősen meglehetősen rossz anyagi helyzetét.

Az intézménynek összesen mintegy 700 millió lej (49 milliárd forint) adóssága van,

ebből 457 millió az állammal szemben.

Már le akarták váltani

A kormányoldal már a nyár elején napirendre akarta tűzni a televízió vezetőségének leváltását, de akkor az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL), összefogva a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), megakadályozta ezt. Az ellenzéki pártok azt hangsúlyozták, hogy a vezetőségváltással nem lehet javítani a televízió helyzetén, mert annak kialakulásáért nem Tanasét terheli a felelősség. Az őszi parlamenti ülésszak megkezdésével ismét napirendre került a kérdés, és Tanase szerint a leváltását most főként Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes szorgalmazta, akit azzal gyanúsítottak meg, hogy doktori dolgozatának megírásakor plágiumot követett el. Oprea a román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) kisebbik koalíciós partnerének, a Románia Haladásáért Országos Szövetségnek (UNPR) az elnöke. Tanase szerint Oprea elégedetlen volt azzal, ahogyan a köztelevízió beszámolt hírműsoraiban az ellene megfogalmazott plágiumvádról.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!