Válságülést tart az osztrák kormány

Röszke
Katonák a magyar-szerb határon, az ideiglenes biztonsági határzár mellett Röszke térségében 2015. szeptember 13-án. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Az osztrák kormány válságtanácskozáson vitatja meg a kialakult helyzetet. Faymann kancellár mellett a tanácskozáson az osztrák kormány valamennyi tagja részt vesz, meghívottként csatlakozott a kormányhoz a menekültügyi koordinációval megbízott kancellári biztos, Christian Konrad, valamint a hadsereg vezérkari főnöke, Othmar Commenda.
Vágólapra másolva!

„Számos lehetséges forgatókönyvet vizsgálunk” – nyilatkozta a belügyminiszter, Johanna Mikl-Leitner. Vasárnap ismét növekedett az Ausztriába érkező menekültek száma, a nap folyamán újabb 10 ezer menekült érkezését várják. Nickelsdorf (Miklóshalma) polgármestere levelet írt a kancellárnak, jelezve, hogy

az 1600 fős településen a helyzet tarthatatlanná vált

és a bécsi kormány segítségét kérte a helyzet kezelésében. A rendőrség szóvivője, Helmut Marban azt nyilatkozta korábban, hogy még ebben a helyzetben is a rendőrség kezelhetőnek tartja a helyzetet, a menekültek rendezett módon haladnak tovább Bécs, majd pedig Németország felé.

Természetesen a német határ lezárása új helyzetet teremt.

Bécsi vélemények szerint az érkezők számának jelentős emelkedése összefüggésben van a magyar kormány döntésével, amely szerint keddtől szigorúbb szabályokat érvényesítenek a menekültekkel szemben. „Úgy tűnik, a menekültek tisztában vannak a magyar kormány intézkedéseivel, és még az új szabályok életbe lépése előtt el akarják hagyni Magyarországot” – nyilatkozta Marban. Az Osztrák Államvasutak is csúcsra jár, a menetrend szerint közlekedő vonatok mellett további rendkívüli szerelvényeket állítottak be, amelyek mintegy ezer embert szállítottak el eddig.

Szombaton 8000 ember érkezett a bécsi Westbahnhofra, ahol a helyzet nyugodt.

2800 menekült töltötte ott az éjszakát viszonylag szervezett körülmények között, az emberek nagy része másnap már továbbutazott Németország felé, mindössze 87-en kértek menedékjogot Ausztriában. A menekültek szállításában az osztrák hadsereg buszokkal vesz részt, és további járműveket is rendelkezésre tudnak bocsátani, amennyiben erre van szükség.

Katonák a magyar–szerb határon Forrás: MTI/Mohai Balázs

Hétfőn további 6-8000 ember Nickelsdorfba (Miklóshalmára) érkezésére számítanak, és nem világos, hogy a német határ lezárása után miképp tudnak továbbhaladni úti céljuk, Németország irányába. Ugyanakkor az osztrák álláspont szerint

a magyar–szerb határ keddi lezárása nem fogja megállítani a Nyugat- és Észak-Európa felé tartó menekültáradatot,

a menekültek – illetve az embercsempészek – új útvonalakat fognak keresni, vélhetően Horvátországon és Szlovénián keresztül jutnak majd be Ausztriába, és igyekeznek továbbhaladni Nyugat-Európa más országai felé.

Épül a határzár Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Faymann kancellár továbbra is összeurópai megoldást sürget, amelyben a kvótarendszeren túl közös szervezési, logisztikai és menekültpolitikai intézkedéseket sürget. A német határellenőrzés bevezetésére

Ausztria egyelőre nem tervezi, hogy lezárja a határát

Magyarország irányából – nyilatkozta Faymann kancellár, ugyanakkor az osztrák–magyar viszony mélypontra jutott, miután a kancellár egy nyilatkozatban a vészkorszak deportálásaihoz hasonlította a magyar intézkedéseket, amire válaszul a magyar Külügyminisztériumba kérették a budapesti osztrák nagykövetet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!