Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Hétfőn ismét győzelmi parádét rendeztek Oroszország több városában és néhány posztszovjet fővárosban. A legdíszesebb menet persze a moszkvai, de az orosz vezetés nyilván az Ukrajnától 2014-ben elszakított Krímen tartott szevasztopoli felvonulást sem bánta.
Bár az idei moszkvai rendezvény messze elmaradt a tavalyi, 70. évfordulós pompától, az átlagot valószínűleg így is veri.
A győzelmi parádéra ugyanis orosz elnök 2008-as döntése óta hárul ekkora figyelem:
Vlagyimir Putyin utasítására az elmúlt nyolc évben nemcsak katonák tízezrei, hanem az orosz haditechnika színe-java is megjelent a Vörös téren, mi több, a felvonulás az új fegyverek leleplezésének egyik legfőbb fóruma is lett.
Pont a mai méretei miatt nehéz elképzelni, hogy a Szovjetunió bukása után
az orosz vezetésnek évekbe telt rehabilitálni a rendezvényt,
amelyet korábban a kommunista ideológia egyik legfőbb igazodási pontja, a május 1-jei munka ünnepe árnyékában tartottak – az 1945-ös első felvonulás után például csak a Brezsnyev-féle háború utáni generáció tette munkaszüneti nappá 1965-ben. A 90-es évek gazdasági katasztrófái azonban jó apropót kínáltak arra, hogy május 9. afféle nemzetegyesítő nap legyen Oroszországban, úgyhogy Jelcinék 1995-ben visszahozták a köztudatba.
Csakhogy az idő előrehaladtával azok, akik előtt a parádé elvileg tiszteleg,
a II. világháborús szovjet győzelmet kiharcoló veteránok lassanként eltűntek a dísztribünről,
hiszen ha valaki mondjuk csak 20 évesen harcolt a háború utolsó éveiben, mára ő is több mint 90 éves. Éppen ezért – Berlinnél harcoló nagyapja halála után – jutott eszébe 2011-ben a szibériai Tomszkban élő Igor Dmitrijevnek, hogy más módját választja a megemlékezésnek.
Úgy gondoltuk, a nagyapáinknak kellene menetelni, még akkor is, ha a kezünkben vannak
– magyarázta a kezdeteket a The Moscow Timesnak Dmitrijev. Ezért két barátjával bement a helyi tévébe, hogy bejelentse: 2012. május 9-én Tomszkban megtartják a Halhatatlanok Ezredének első menetét. Néhány száz résztvevőre számítottak; hatezren voltak ott.
A hír pedig gyorsan terjedt: 2013-ban már 120 településen menetelt az ezred, egy évvel később már több mint 500 helyen.
Az idén pedig kiléptek a posztszovjet határok mögé, hiszen Jerevánon, Kisinyovon vagy épp Biskeken, Rigán és Kijeven kívül több nyugati városban – Bécsben, Londonban vagy Berlinben – is ezrek vonultak a II. világháborúban harcolt és/vagy elesett rokonuk portréjával. Mivel a hatéves vérfürdő a szovjeteknek mintegy 25 millió áldozatot jelentett,
a posztszovjet térségben nem nagyon van olyan család, ahonnan ne lenne potenciális résztvevő.
Dmitrijevék viszont jó előre világossá tették, mi a céljuk, és a kezdeti sikereken felbuzdulva megfogalmazták kilencpontos chartájukat, például olyan kitételekkel, hogy:
Az alapítók másik felhívása a történetek megosztása volt.
Azt akarták, hogy az emberek megírják azt, amit a nagyszülőktől hallottak a családi asztal mellett.
Ezzel is nagy sikert arattak: cikkünk írásakor az ezred hivatalos oldalán csaknem 340 ezer sztori volt – csakhogy nem mindegyik illeszkedik a háborúról kreált hivatalos narratívába.
A politika éppen ezért már a kezdetektől fogva igyekezett rátelepedni Dmitrijevék kezdeményezésére. Ennek vezéralakja 2013-tól a Kommunista Párt akkori moszkvai képviselője, Nyikolaj Zemcov volt, akinek közeledését az alapítók hamar visszautasították. Zemcov ezért létrehozott egy új brandet, Oroszország Halhatatlan Ezrede néven, és egyszerűen lenyúlta az ötletet a tomszkiaktól.
Mindet megvalósított, amit Igor Dmitrijev és csapata kényesen igyekezett elkerülni:
szponzorokat hívott, és rövid idő múlva már Putyinhoz is elért az eltérített kezdeményezés, olyannyira, hogy az orosz elnök idén már másodszorra vonult a Tverszkaja utca–Manyezsnaja tér–Vörös tér útvonalon lebonyolított 700 ezres moszkvai menetben.
A politikusok pedig tülekednek a helyekért. Itt éppen Putyin egyik tanácsadója, Vjacseszlav Nikonov vonul Nyizsnyij Novgorodban, nagyapja, Vjacseszlav Molotov egykori szovjet külügyminiszter arcképével.
Nikonov neve a magyar olvasónak is ismerős lehet, ő volt az, aki 2014 szeptemberében a CNN-en mondta be azt az – előzőleg az akkor még Hídfő.net néven működő orosz propagandaoldalon is megszellőztetett – kacsát, hogy Magyarország T-72-es tankokat szállít az ukrán hadseregnek.
Nyikolaj Zemcov pedig további építi (le) a lopott brandet: a Halhatatlan Ezred nevében az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött keletukrán városokban, Donyeckben és Luhanszkban vonuló mintegy 50 ezer ember nemcsak a világháborús hősökről, hanem – ahogy Zemcov ezt előzőleg a tévében is elmondta – „az ukrán fasizmus elleni háborúban elhunytakról” is megemlékezett.
A kommunista politikus emellett sikerrel lobbizott azért, hogy az ő szervezete legyen a menetek hivatalos szervezője, úgyhogy országszerte szervezőbizottságok alakultak, amelyekben állami fizetésből élő tagok ülnek. A rendezvény plakátjain meg már a szponzorbankok logói tűnnek fel.
Zemcov pedig azzal védekezik, hogy az ötletgazdák naivak voltak, amikor azt hitték, büdzsé nélkül tudnak foglalkoztatni több száz aktivistát. Most, hogy a politika végleg bekebelezte a polgári kezdeményezésként népszerűvé vált Halhatatlan Ezredet, már sosem tudjuk meg, sikerült volna-e nekik.
