A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Korrupcióval gyanúsítanak egy román érseket

Vágólapra másolva!
Hatósági felügyelet alá helyezték Romániában egy vesztegetéssel és csalással gyanúsított érseket.
Vágólapra másolva!

Hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezte a román korrupcióellenes ügyészség Teodosie ortodox érseket, a két dobrudzsai megyét magába foglaló, konstancai székhelyű tomisi egyházkerület vezetőjét, akit megvesztegetés elfogadásával és csalással gyanúsít a vádhatóság.

A hatóság szerint

az érsek az utóbbi 6 évben bűntársaival hamis jelentéseket adott le uniós támogatások megszerzése érdekében.

Az érsekség állítólag 1,3 millió lej - 90 millió forint - támogatást vett fel így szőlőtermesztésére, miközben az adott területen már 2010 óta nem termesztettek szőlőt.

A bukaresti sajtó szerint a 350 hektáros gyümölcsössel és szőlővel Adrian Nastase kormánya ajándékozta meg 2002-ben az ortodox érsekséget, az egyházi gondnokok azonban állítólag kivágatták a gyümölcsfák egy részét, a szőlő jelentős része pedig tönkrement.

A DNA szerint az érsek idén tavasszal 500 euró (mintegy 150 ezer forint) csúszópénzt fogadott el egy alárendeltségébe tartozó parókia alkalmazottjától csak azért, hogy az illető megkapja fizetségét, amelyre egyébként jogosult volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!