Rég várt csapást mérnek az Iszlám Államra
![Towards operation to retake Mosul from ISIS Iraq ISIS operation 2016 Baghdad Mosul SOLDIER Iraqi February Mahmur El-Taci military camp SQUARE FORMAT](https://cdn.origo.hu/2023/12/OYVZiJpdf3_KARwHACY4bphVLotyNP0U99V4NuPh0KM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdlNWFiOTk3YmZlNTRjYWZiYjc4N2E5YWFhMTM2N2E2.webp)
Az offenzíva kezdetén a hadsereg elfoglalt több falut a Moszultól keletre lévő Mahmúr város környékén. Az AP hírügynökség szerint nem lehet megbecsülni, hogy meddig tarthat az észak-iraki nagyváros, illetve az azt körülvevő tartomány, Ninive visszavételére irányuló hadművelet.
A kezdés időpontja meglepetés, mert még a közelmúltban is úgy nyilatkoztak az iraki és az amerikai illetékesek is, hogy hónapokig eltarthat az ostrom előkészítése. Egyes amerikai tisztségviselők azt is lehetségesnek tartják, hogy
még az év végéig sem sikerül visszavenni Moszult,
noha Haider al-Abádi iraki miniszterelnök fogadkozik, hogy ez menni fog.
Moszult Irak északi és nyugati részének nagy területeivel, valamint Szíria egy nagy részével együtt 2014 nyarán foglalta el az Iszlám Állam. Mostanra viszont az IÁ sok területet elvesztett, és Moszul a legnagyobb város, amely az ellenőrzésük alatt van.