A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Aszad szerint a szír kormány a győzelem útjára lépett a lázadók ellen

Vágólapra másolva!
Aleppó elfoglalása "kritikus pillanat", a damaszkuszi rezsim a győzelem útjára lépett - mondta vasárnap francia médiumoknak adott interjúban Bassár el-Aszad szíriai elnök.
Vágólapra másolva!

A kormányerők december 22-én jelentették be, hogy több év után sikerült elfoglalniuk Aleppó egészét. "Ez kritikus pillanat a háborúban, és a győzelem útjára léptünk" - szögezte le a szíriai elnök, aki főleg Oroszország segítségének köszönheti, hogy sikerült megerősítenie saját pozícióját a szíriai polgárháborúban.

"De ezt nem tekintjük győzelemnek. A győzelem az lesz, ha minden terroristával leszámoltunk" - tette hozzá Aszad.

A szíriai rezsim minden, fegyveres harcot folytató ellenzéki csoportot terroristának tekint.

Aszad szerint ilyen a háború

A rengeteg civil áldozatról és a városok pusztulásával kapcsolatban azt mondta: "ezt az árat néha meg kell fizetni". "Természetesen nekünk, szíriaiaknak nagyon

Minden háború rossz" - jelentette ki Bassár el-Aszad.

Tűzszünet van

Szíriában december 30. óta tűzszünet van érvényben, melyet jobbára tiszteletben tartanak. Január végén várhatóan a kazah fővárosban, Asztanában tartanak majd tárgyalásokat a polgárháború politikai megoldásának lehetőségeiről.

A 2011 tavaszán kirobbant szíriai konfliktusban már több mint 310 ezer ember halt meg, és milliók veszítették el otthonukat, s kényszerültek menekülni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!