Majdnem ezer embercsempészt fogtak el tavaly Németországban
![Metz városa úgy döntött, hogy lerombolják a város szélén levő parkolóban korábban felépített tábort. menekült](https://cdn.origo.hu/2023/12/oPJ2-lJaZQOIp2j90jsrkqZUH30Qu7nKHHCbYXi5sq8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5NmFhMGMzNDRmNjRlMmI5MTM3MGRkNWVkOTMyM2Nk.webp)
A legtöbb gyanúsított - 72 - szíriai volt, de sok csempész érkezett Lengyelországból (70), Irakból (57) és Oroszországból (56) is, 57-en pedig németek voltak.
A lap szerint a csempészforgalom a német-osztrák határon a legnagyobb, ahol november végéig 481 embercsempészt fogtak el. A német-lengyel határnál 155, a német-cseh határnál 106 gyanúsítottat vettek őrizetbe.
A jelentésből az is kiderül, hogy tavalyelőtt ennél is jóval több embercsempészt, összesen 3370-et fogott el a rendőrség Németországban. A lap szerint számuk csökkenése elsősorban az úgynevezett balkáni útvonal lezárásának köszönhető.
A Welt am Sonntag egy másik cikke az Európai Bizottságtól származó értesülésre hivatkozva arról számol be, hogy tavaly 2672 szíriai érkezett az Európai Unióba a Törökországgal kötött megállapodás alapján, vagyis legálisan. Közülük 1060-at Németország fogadott be, de több mint 400-an jutottak Franciaországba és Hollandiába is.
Görögországból Törökországba 801 illegális bevándorlót küldtek vissza az uniós megállapodás keretében.