Ki kell használnunk a lehetőséget, hogy a kapcsolatainkról tárgyaljunk, és a legproblematikusabb kérdésekről, mint például Ukrajna és Szíria, és talán más régiókról is
- mondta az orosz elnök.
Angela Merkel, aki hivatalosan a júliusi hamburgi G20-csúcs előkészítése keretében találkozott Vlagyimir Putyinnal, fontos csoportbeli partnernek nevezte Oroszországot.
A német kancellár kétévi kihagyás után látogatott el Oroszországba. Ez a második látogatása az ukrajnai orosz beavatkozás óta. Putyin, amikor márciusban fogadta őt Sigmar Gabriel német külügyminiszter, kijelentette, hogy
Oroszország és Némtország közös célja a kapcsolatok teljes körű normalizálása.
A két vezető legutóbb tavaly novemberben Berlinben, az ukrajnai rendezésről tárgyaló "normandiai csoport" csúcsértekezletén találkozott. Akkor elfogadták a minszki megállapodások végrehajtásának a tervét, ám az óta is képtelenek voltak egyetértésre jutni a prioritásokban.
Az Oroszország ellen bevezetett európai szankciók feloldása
csakis a minszki megállapodások végrehajtása esetén lehetséges
- jelentette ki Angela Merkel német kancellár.
A közös sajtótájékoztatón Merkel ugyanakkor rámutatott, hogy nem történt haladás a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésében. A kancellár közölte, hogy a tárgyaláson
a csecsenföldi melegek jogainak biztosítására kérte Putyint,
miután a sajtóban jelentések jelentek meg a csoport tagjainak üldöztetéséről. A német kancellár hangoztatta a civil szervezetek és a gyülekezési jog fontosságát, és szót emelt az Oroszországban a közelmúltban betiltott egyház, a Jehova Tanúi mellett.
A tavalyi amerikai elnökválasztás orosz hackerek által történt állítólagos megzavarását firtató kérdésre válaszolva Putyin hangoztatta, hogy Oroszország sohasem avatkozik be más országok politikai életébe. Reményét fejezte ki, hogy a többi állam is tartózkodik majd Oroszország esetében.
Az Európai Unión belül jelenleg vita folyik a Merkel által támogatott, nyáron lejáró gazdasági büntetőintézkedések meghosszabbításáról, amelyet több német vállalat is ellenez.