A konzervatív jelölt győzött a costa ricai elnökválasztás első fordulójában
![costa rica, elnökválasztás](https://cdn.origo.hu/2023/12/rK0L1PFDpAwEkiz_5l9LQ_-RktL7aN95P4lqF2Q2a8o/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjMTFmM2I3NDY1ZDRkZWJiMmY1Mzg4YWJhMTRjZDQx.webp)
Az első forduló kimenetelében döntő kérdésnek bizonyult, hogy mely jelölt hogyan viszonyult a melegházasságok engedélyeztetéséhez. Az újságíró, hitszónok, evangeliumi keresztény énekes, a Nemzeti Helyreállítás Pártjának jelöltjének, Fabricio Alvaradónak a népszerűsége is azután kezdett szárnyalni, hogy hevesen kikelt a melegházasság engedélyeztetése elleni bírósági döntés ellen.
Ellenfele lesz az áprilisban tartandó második fordulóban Carlos Alvarado Quesada, a kormányzó balközép Nemzeti Felszabadulás Párt (PLN) támogatottja, aki a voksok 21,6 százalékát kapta. Ő volt az egyetlen elnökjelölt a 13 közül, aki támogatta a melegházasságok törvényesítését.
A jelöltek közötti verseny idén januárban azután vált kiélezetté, hogy az Emberi Jogok Amerikaközi Bírósága határozatott hozott, amely szerint Costa Ricának engedélyeznie kell az azonos neműek házasságát, illetve azt, hogy a meleg párok gyerekeket fogadhassanak örökbe és ugyanolyan jogokkal rendelkezzenek, mint a nem azonos nemű házaspárok.
Fabricio Alvarado a közvélemény-kutatások szerint azzal emelkedett ki a mezőnyből, hogy az állam ügyeibe való beavatkozásnak, a szuverenitás megsértésének minősítette a bírósági döntést, illetve kilátásba helyezte, hogy küzdeni fog érvényesítése ellen.
Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott felmérés szerint a latin-amerikai ország lakosságának kétharmada ellenzi a melegházasságot. Costa Ricában az emberek 76 százaléka római katolikus.