Levágom a fejedet, megöljük a hitetleneket!

Calais, 2018. február 2. Botokkal felfegyverkezett migránsok Calais-ban 2018. február 1-jén. Az észak-franciaországi városban afgán és eritreai migránsok többször összecsaptak egymással, tizenheten megsebesültek, négyen lövésektől életveszélyesen. (MTI/EPA/Johan Ben Azzouz)
Vágólapra másolva!
Közel 100 keresztényellenes bűncselekményt követtek el az iszlám menedékkérők vagy menekültek Németországban 2017-ben – a folyamatos erőszakhullám jellemző. Az adatokat a Német Szövetségi Nyomozó Hivatal közölte. A tanúk szerint azzal fenyegetőznek, hogy aki nem enged az iszlám istenének, Allahnak, az hitetlen, és megölik. 
Vágólapra másolva!

A muszlimerőszak fenyegető hullámával a politikusoknak is foglalkozni kell Németországban. Erről beszélt nemrégiben egyébként Angela Merkel német kancellár pártjának szóvivője is.
„A keresztényellenes támadások száma riasztó. Ezt a problémát is ugyanúgy kell kezelni, mint az antiszemita támadásokat" – nyilatkozta Ansgar Heveling, a német belügyminiszter szóvivője.

Brutális támadások a keresztények ellen

Németországban 2017-ben összesen 97 keresztényellenes támadás volt – negyedük konkrétan az egyház vagy a keresztény szimbólumok ellen. A támadásokat migránsok követték el.

Ebben az évben Németországba több százezer migráns érkezett Irakból és Szíriából. A migránsok állítása szerint ők az iszlám szent könyve, a Korán szerint élnek.

Azzal fenyegetik meg a táborokban dolgozó németeket, illetve a keresztény menekülteket, hogy eltörlik az európai kereszténységet, és megölik a „hitetleneket', akik nem engednek az iszlám istenének, Allahnak. A támadó migránsok az egyik tanú szerint olyanokat mondanak, hogy „levágom a fejedet". Azzal is fenyegetőznek, hogy megfertőzik a hűtőszekrényt.


Az utóbbi hónapokban valamelyest csökkent a támadások száma, mert kevesebb migráns érkezik – szándékosan szorítják vissza a migránsok befogadását Németországban – mondta a minisztérium képviselője. Azt is hozzátette, hogy sok keresztény menekült többször kérte, hogy nekik külön szállást biztosítsanak, mert egyre többször támadták meg őket a muszlim migránsok. Erre a kérésre viszont a hatóság nem reagált.

Calais, 2018. február 2. Botokkal felfegyverkezett migránsok Calais-ban 2018. február 1-jén. Az észak-franciaországi városban afgán és eritreai migránsok többször összecsaptak egymással, tizenheten megsebesültek, négyen lövésektől életveszélyesen. (MTI/EPA/Johan Ben Azzouz) Forrás: MTI/EPA/VOIX DU NORD/MAXPPP/Johan Ben Azzouz

Felhívás toleranciára?

A támadások ellenére a bajor belügyminiszter, Joachim Herrmann ragaszkodott ahhoz, hogy a migránsok beilleszkedjenek a német társadalomba, ahol a keresztény értékek mellett teljes mértékű toleranciát kell tanúsítaniuk.
"Bárki, aki itt akar élni, el kell határolódnia minden keresztényellenes hajlamtól" – mondta Herrmann a CBN News szerint.
A helyi napilapoknak is azt hangsúlyozta, hogy Németországban arra kell kényszeríteni a kormányt, hogy a keresztényellenes, a keresztényekkel szembeni gyűlöletkeltést ne tolerálják.

Berthold Löffler, a Ravensburg-Weingarten Egyetem politikatudományi professzora rámutatott, hogy a bajor belügyminiszter felhívása azt jelzi, hogy a német bevándorlási tisztviselők nem vizsgálták meg a migránsokat, lényegében mindenkit beengedtek az országba, nem kérdőjelezték meg, hogy akár érkezhet rossz szándékkal is – ráadásul mindezt a német adófizetők költségén.

Azt is jelezte, hogy az ellenséges környezet, amelyet a muszlim migránsok teremtenek a német keresztények számára, valójában sokkal rosszabb, mint ahogyan azt a statisztikákból látni lehet.

„A keresztényellenes támadássorozat valószínűleg csak a jéghegy csúcsa" – mondta Löffler. „Feltételezzük, hogy a legolvasottabb újságok és legnézettebb német tévék inkább az iszlám migránsok elleni incidensekről és az idegengyűlölő bűncselekményekről számolnak be."

Franciaország keresztényeit is támadják a migránsok

Franciaországban is növekszik a keresztényellenes erőszak. 2008-hoz képest 245%-kal nőtt a keresztények elleni támadások száma, míg a muszlimellenes támadások ugyanezen időszak alatt rohamosan csökkentek. A francia belügyminisztérium által kiadott adatok szerint a templomok és vallási intézmények elleni támadások 90%-a Krisztusellenes volt. Többségében gyújtogattak, a templomban erőszakoskodtak – híveket, papokat vagy apácákat támadtak meg -, romboltak vagy graffitikkel csúfították el a keresztény épületeket. A francia hírszerzés állítólag már ismeri az egyik iszlám szélsőségest – ő már járt is egy templomban 2016-ban, de - akkor - nem cselekedett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!