Ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, Olaszországban igen furcsa helyzet állt elő. Hiába győztek ugyanis elsöprő erővel a bevándorlásellenes erők, Sergio Mattarella baloldali államfő azonban — kvázi saját önkényének megfelelően — elgáncsolta a kormányalakítást - írja a 888.hu.
Mattarellának egészen pontosan Paolo Savona gazdaságiminiszter-jelölttel akadt problémája, – mivel Savona túlságosan euroszkeptikus álláspontot képvisel – így megakadályozza a jelölését. Erre pedig
Giuseppe Conte, a választásokon győztes Öt Csillag Mozgalom és a Liga miniszterelnök-jelöltje bejelentette visszalépését, és hogy nem kíván kormányfő lenni.
Az olaszországi helyzetet pedig most Günther Oettinger uniós költségvetési biztos is kommentálta, méghozzá elég erősen.
A piacok majd megtanítják az olaszokat arra, hogy szavazzanak helyesen
– ezzel sikerült kommentálnia az eseményeket.
A bejegyzésre Nigel Farage brit politikus is reagált Twitteren, aki undorítónak nevezte a megjegyzést, hozzátéve, hogy ezzel csak növelik az olaszok euroszkepticizmusát. A mondat egyébként egy interjúból származik, amit a Deutsche Welle készített a biztossal, de még a publikálása előtt kikerült Twitterre egy beharangozó, a fenti idézettel. Később a lap azt mondta, nem szó szerinti idézet volt, de Oettinger lényegében tényleg ezt mondta.
Nem sokkal ezután az Öt Csillag Mozgalom kiadott egy közleményt, amelyben felszólítják Jean-Claude Junckert, hogy határolódjon el Oettinger mondataitól.
„Junckernek kötelessége megvédeni a demokráciát, és minden állampolgár választáshoz való jogát.
Nem mondhatja meg sem egy német uniós biztos, sem egy pénzügyi spekuláns, hogyan szavazzanak az olaszok
– áll az olasz párt közleményében.
Mivel Juncker demokráciafelfogása eddig is igen érdekes volt, ezért az talán nem meglepő, hogy a botrányos kijelentésre eddig nem reagált. Ezt Donald Tusk tette meg helyette Twitteren, aki a következőkkel kommentálta az esetet:
„Azt kérem minden EU-s intézménytől, hogy tartsák tiszteletben a választók akaratát. Nekünk szolgálnunk kell őket, nem pedig kioktatnunk.”