Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, az EU csókkirálya a tegnap véget érő NATO-csúcson ismételten bebizonyította, hogy alkalmatlan feladata ellátására. A tántorgó elnöknek kollegái (azaz államfők) segítettek eljutni a csúcstalálkozót lezáró gálavacsorára. Juncker szédelgését hátfájdalmaival magyarázta. Feltehetően a májusi ENSZ-csúcstalálkozón is hátfájdalmai miatt ment neki a tárgyaknak és kollegáinak. Furcsán viselkedett, és láthatóan egy kicsit mindenki szégyellte magát miatta. Juncker egyébként – hivatalosan – kigyógyult alkoholista, azt még baloldali európai újságok is megírták, hogy korábban volt elvonókúrán. Kérdés, hogy mennyire volt a kúra sikeres.
Az alkoholizmus azonban nem csak Juncker problémája, hazánkat többek között migrációs politikánk miatt bíráló volt német szociáldemokrata politikus, Martin Schulz amellett,
hogy csak a nyolc általánost végezte el, alkoholproblémákkal is küzd.
Az európai baloldalt – amihez ő is hozzá tartozik – disznók gyülekezetének tartó politikus fiatalon közismerten pszichiátriai problémákkal küzdött. Az EP első embereként pedig súlyos pénzügyi szabálytalanságokat követett el, feltehetően ebből a forrásból jutott a magánrepülésekre és luxuséttermekre. A nadrágját azonban az uniós tanácsadójával vasaltatta, aki a politikus lekezelő stílusa miatt fel is mondott – számolt be erről a Pesti Srácok.
Szakmailag viszont messze nem csak Schulz az egyetlen, aki megkérdőjelezhető. Nemrég fény derült arra, hogy Magyarország jogállamiságát vitató, a teljesen jogosan Soros-jelentésnek nevezett, a brüsszeli hivatalos kifejezéssel LIBE-jelentést elkészítő Judith Sargentininek nemhogy jogi, de más diplomája sincs. Történelem szakra járt nem egészen egy évig, de nem szerezte meg a felsőfokú végzettséget. Azt, hogy mi alapján állítja alapfokú jogi ismeretek nélkül, hogy nincs jogállamiság Magyarországon, egyelőre rejtély.
Az európai politikusok csúcsa az Európai Zöldek–Európai Szabad Szövetség frakció volt társelnöke, Daniel Cohn-Bendit, aki szerint
A gyermeki szexualitás fantasztikus. Őszintének és komolynak kell lenni, a legkisebbeknél ez valami egészen különleges dolog
– mondta egy frankfurti baloldali lapban. Egy francia tévéműsorban pedig folytatta elmélkedését, miszerint
Amikor egy kis ötéves lányka kezd vetkőzni neked, az nagyszerű, mert ez csak egy játék. Egy őrülten erotikus játék.
A képviselő azóta már többé-kevésbé visszavonult, és Brazíliában tengeti nyugdíjas éveit, de korábban úgy fogalmazott, biztos benne, hogy visszavonulása után is elegen fognak foglalkozni Magyarországgal, de ha nem, akkor ellátogat Budapestre.