A szerző írásának elején kiemelte, hogy a brüsszeli júniusi csúcstalálkozón sikerült megállapodást kialakítaniuk a feleknek a migrációval kapcsolatban, ami azonban össztűz alá került.
Míg a megállapodás az európai országoknak előírja (a szerző szavával: zaklatja), mit kell tenniük, amikor a bevándorlók érkeznek, a folyamat másik oldaláról kevesebb szó esik.
Miért nem helyezünk nagyobb hangsúlyt a migrációt kiváltó okokra?
– tette fel a kérdést Tom Arnold. Ezzel kapcsolatban kiemelte, 2010 óta alaposan megváltozott a helyzet a világban: nyolc szubszaharai afrikai nemzet található a tíz leggyorsabban növekedő migráns-népesség között. A migrációs konfliktusnak természetesen az afrikaiak látványos gyarapodása a legfőbb oka, de ahogy Emmanuel Macron, francia elnök nigériai útján elismerte, a szegénység és a munkanélküliség egyre nagyobb szerepet játszik abban, hogy emberek sokasága hagyja ott szülőhazáját. (Vagyis, Macron elismerte, hogy nem háború elől menekülő emberekről van szó.) A politikus megjegyezte, több afrikainak kell maradnia Afrikában. De mégis hogyan lehetséges ez? – teszi fel az újabb kérdést a szerző. Majd igyekszik megválaszolni.
A szerző szerint a válasz a kontinens egyre nagyobb számú fiatal lakosságának munkalehetőségében rejlik. Ha van munka, többen maradnak, ha nincs munka, akkor továbbra is elvándorolnak.
Tom Arnold szerint éppen ezért meg kell vizsgálni a legjelentősebb „munkáltatót" Afrikában: a mezőgazdaságot.
Kiemeli, hogy a Világbank előrejelzése szerint az afrikai élelmiszer- és italpiac 2030-ra 1 trillió dollárt érhet el. De hozzáteszi, hogy jelenleg technikailag ez a legkevésbé fejlett mezőgazdasági rendszer a világon. Ugyanis napjainkban az afrikai gazdaságokban végzett munka körülbelül 85 százalékát manuálisan végzik. Idevág, hogy az afrikai gazdálkodók tízszer kevesebb gépiesített eszközzel rendelkeznek mezőgazdasági területenként, mint más fejlődő régiók. Ennek fényében a szerző szerint nem csoda, hogy a fiatal afrikaiak elhagyják hazájukat.
Bizakodásra ad okot valamelyest, hogy számos ország azon dolgozik, hogy megfordítsa ezt a folyamatot. A Malabo Montpellier Panel friss jelentése szerint Etiópia, Marokkó, Mali, Malawi, Ruanda, Tanzánia és Zambia tette a legnagyobb előrelépést a mezőgazdaság gépiesítésére. Megfelelő politikával és beruházásokkal ezeket az eredményeket tovább lehet javítani.
Tom Arnold szerint az egyik legfontosabb terepe a modernizálásnak, az infrastruktúra. Ezeknek a beruházásoknak együtt kell járnia a szakképzési rendszer átalakításával, hogy új, működőképes, és fenntartható munkaerőt hozzanak létre. Marokkóban például 52 mezőgazdasági szakképző-központot hoztak létre a képzett szakemberek képzésére, felkészítésére. A szerző az előbbiekből adódó csapdahelyzet kapcsán kiemeli, hogy a több gép nem jelent kevesebb munkahelyet. Az afrikai mezőgazdaság meglehetősen előállította és exportálta a nyersanyagokat, a kakaótól a kávéig, más kontinensekre. Így a nagy pénzek tengerentúlra vándorolnak (például amikor a kakaó csokoládévá válik).
Ha a kontinensen nagy számban feldolgozó üzemek létesülnének, azzal egyrészről növekedne a munkahelyek száma, másrészről több bevétel maradna helyben.
A szerző erre példaként a kenyai gyümölcslé-feldolgozók létesítését hozza fel. Amikor még nem voltak ezek a gépek, négy mangót értékesítettek mindössze 0,01 dollárért, most viszont már literenként 1 dollárért tudják eladni a mangólevet.
Ha valóban a gyökereinél akarjuk megoldani az európai migrációs válságot, akkor mind az afrikai, mind az európai kormányoknak meg kell hozniuk azokat a döntéseket, amivel modernizálják a mezőgazdaságot Afrikában.
– vonja le a végkövetkeztetést az EU vidékfejlesztési munkacsoportjának elnöke.