A 80 éves Barbara John a CDU egyik nagy tekintélynek örvendő politikus asszonya.
A nő jelenleg migrációs politikával foglalkozik
- annak ellenére, hogy már nyugdíjas - korábban pedig tagja volt a berlini szenátusnak.
A németországi Muszlim Akadémiának pedig az egyik tanácsadója volt.
Múlt héten a Tagesspiegel című lapban írt egy nagy vitát kiváltó cikket - írja a Breitbart.
Ebben kifejtette, hogy
csak idő kérdése mikor kerülnek többségbe a német nagyvárosokban a migráns hátterűek. Szerinte emiatt nem kellene aggódniuk a németeknek, mert ez nem jelent gondot.
Véleménye alapján a migránsok növekvő tendenciája visszafordíthatatlan, de amúgy ezt történt Amszterdamban és Rotterdamban is - ahol a hollandok kisebbségbe szorultak - mégsem lett ebből probléma a németalföldi királyságban.
Arról persze nem beszélt, hogy
Hollandiában főleg a marokkói és török migránsok túlnyomó többsége nem integrálódott, ezért nagyon magas körükben a bűnözési ráta.
Azt is „elfelejtette" megemlíteni, hogy
a hollandiai törökök 70%-a Erdogan elnök konzervatív iszlamista politikáját támogatja,
ami megmutatkozott az idei török parlamenti és államfő-választásokon is.
„Természetesen" az is kimaradt a cikkből, hogy az év elején
Rotterdamban két marokkói migránst tartóztattak le, mert terrortámadást terveztek választott hazájukban és Franciaországban is.
Amszterdamban szintén marokkóiak pedig erőszakos bűnbandákba tömörülnek, a gyilkosság sem áll távol tőlük.
2015-ös adatok alapján egyébként Frankfurt lett Németország első nem német többségű városa, a
migráns hátterű lakosság ugyanis elérte az 51,2%-os arányt.
Ott már teljesült Barbara John „álma".