A francia rendőrség kedden kora reggel házkutatásokat is tartott a szervezet székhelyén, illetve annak vezetőinek lakásán.
Őrizetbe vettek 11 embert, és fegyvereket is lefoglaltak.
A mintegy 200 rendőr részvételével az észak-franciaországi Grande-Synthe településen végrehajtott terrorelhárító akciót az indokolta, hogy a Centre Zahra France erőteljesen támogat több terrorcsoportot, és olyan mozgalmakat, amelyek a köztársaság értékeivel ellentétes eszméket helyeznek előtérbe
- nyilatkozta az akciót követően a Nord megyei prefektúra szóvivője.
Internetes oldala szerint a 2009 novemberében alapított Centre Zahra France kulturális központ célja, hogy megismertesse az iszlám üzenetét.
A hatóságok azonban azt gyanítják, hogy egyes szervezetek, amelyeknek a központ helyt ad, törvényesnek tartják a dzsihádot, és elfogadóak olyan terrorista szervezetekkel szemben, mint a palesztin Hamász vagy a libanoni Hezbollah.