A diplomáciai képviselet és személyzetének biztonságáról tárgyalások folynak a holland és a pakisztáni hatóságok között - tette hozzá a külügyi tárca tisztségviselője.
Augusztus végén Wilders lemondta a pártja, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) által meghirdetett Mohamed-karikatúraversenyt pakisztáni iszlamista csoportok masszív tiltakozó akciói nyomán. Ehelyett a holland politikus, akit nyílt iszlámellenessége miatt szintén folyamatosan halálos fenyegetések érnek,
mikroblogján több karikatúrát is közzétett, tovább szítva a radikális muszlimok haragját Pakisztánban.
Az iszlámábádi belügyminisztérium október 29-én közzétett figyelmeztető üzenetében - amely a holland és a pakisztáni sajtóban is megjelent - felhívta a figyelmet arra, hogy a Tehrik-i-Labbaik (TLP) iszlamista mozgalom hívei
bosszút terveznek állni Wilders "istenkáromló karikatúrái" miatt az iszlámábádi holland nagyköveten.
A TLP egyik szóvivője útján kedden cáfolta, hogy fenyegették volna a nagykövetet. "Békés mozgalom vagyunk, és hiszünk a párbeszédben" - tette hozzá.
Nem reagált megkeresésekre az ügyben sem a holland nagykövetség, sem a pakisztáni külügyminisztérium.
A TLP tagjai augusztus végén tiltakozó menetet indítottak a tervezett Mohamed-karikatúraverseny miatt Pakisztánban,
és napokig tartó tüntetéssorozatot rendeztek a múlt héten az istenkáromlás miatt halálra ítélt, majd később felmentett keresztény nőnek, Ászija Bibinek a szabadlábra helyezése okán. A mozgalom vezető tagjai a felmentő ítéletet hozó bírák meggyilkolására szólítottak fel, a hadsereget pedig zendülésre.
Az iszlámábádi vezetés pénteken megállapodott a TLP-vel arról, hogy a mozgalom fellebbezést nyújthat be az ítélettel szemben.
Ászija Bibit nyolc év után, a múlt héten bizonyíték hiányában felmentette a pakisztáni legfelsőbb bíróság, de
saját biztonsága érdekében nem engedték szabadon,
és a fellebbezés lezárultáig nem hagyhatja el az országot.
Jogvédők szerint ez számára halálos ítélettel ér fel.