Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Prágában beszélt az MTI-vel.
Itt azt mondta, hogy
a visegrádi országok előkészítenek egy programot Tunézia támogatására a határvédelem fejlesztésével kapcsolatban.
Szijjártó telefonon egyeztetett tunéziai kollégájával, Hemaisz Dzsimanuival, miután csütörtökön a visegrádi külügyminiszterekkel megállapodtak abban, hogy a líbiai V4-es fejlesztési támogatást követően előkészítenek egy újabb olyan támogatási programot,
amelyben észak-afrikai országoknak nyújtanának segítséget a határvédelmi képességeik fejlesztése érdekében.
Erre azért van szükség, hogy ezek az országok meg tudják védeni a saját határaikat a migrációs hullámoktól, és ne váljanak se tranzit-, se kibocsátó országaivá a migrációs folyamatoknak.
A miniszter szerint két országot vizsgálnak ebben a körben,
az együttműködési lehetőségeket Marokkóval és Tunéziával.
Ezek az országok már eddig is sokat tettek azért, hogy megőrizzék a stabilitásukat, és ezáltal segítik Európa biztonságának fenntartását.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy nem túlzás,
hogy Európa biztonsága Észak-Afrikában kezdődik,
hiszen Európa biztonsága szempontjából kulcsfontosságú, hogy meggátolják újabb migrációs hullámok kiindulását ebből a térségből. Ebben Tunézia eddig nagyon megbízható partner volt.