Már az államvédelmi szervezetekben is ott vannak a radikális iszlamisták.
Eric Diard, a Republikánusok parlamenti képviselője televíziós interjúban mondta el, hogy a radikális iszlám hívei mindenütt jelen vannak a francia társadalomban, olyan, az államvédelem szempontjából kulcs fontosságú területeken is, mint a rendőrség, a csendőrség, a hadsereg, a vámhatóság vagy a börtönök.
A Morandini live CNews televízió riportere nem hitt a fülének, amikor Eric Diard, a Republikánusok parlamenti képviselője a kamerák előtt elmondta, hogy egy olyan parlamenti, radikalizációval foglalkozó munkacsoportnak a tagja és jelentéstevője, amely pont ezzel a kérdéssel foglalkozik hivatalosan.
Meghallgatásaik során, a helyszíni kiszállások, tisztségviselők információi alapján egyértelműen kiderült,
hogy a radikális iszlám hívei beküldték embereiket az államvédelem stratégiailag és taktikailag is fontos szervezeteibe és bármikor terrorista merényletet követhetnek el.
Az információk szerint a csendőrség, a hadsereg, a rendőrség, de a vámhatóság és a börtönőrök között is van radikalizálódott iszlámhívő. A képviselő hozzátette, hogy ezekről a radikális személyekről tudnak, azonosították és figyelik őket.
A képviselő szerint jelenleg a francia jogszabályok nem alkalmasak arra, hogy ezeket a terrorista gyanús személyeket „eltávolítsák", ráadásul a bizonyítás sem könnyű.
Eset példákat is felhozott a Republikánusok képviselője, konkrétan olyan radikalizálódott vámtisztviselőről beszélt, akit a terepről egyszerűen irodai munkára rendeltek be, amikor megtudták, hogy radikalizálódott. De szerinte nem ez a megoldás, azt a jogi helyzetet kellene megszüntetni, amely nem teszi lehetővé, hogy ezeket a személyeket eltávolítsák a közigazgatásból.