A most 21 éves Ishaq Al-Noor ezelőtt három évvel menedékkőként érkezett Szudánból az Egyesült Királyságba.
A migráns tavaly júniusban és novemberben is megtámadott brit nőket, azért, hogy megerőszakolhassa őket.
2017 júniusában az észak-angliai Kingston upon Hull városában
elrabolt, majd egy közeli temetőbe vitt egy 17 éves brit diáklányt, aki megerőszakolt a sírköveken.
Az áldozat szerint meg is akarja őt ölni, de ez szerencsére nem jött össze, mert időben el tudott menekülni – írja a Daily Mail.
A nemi erőszakot a lány még mindig nem tudta feldolgozni, depressziós lett, és többször is az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta az elmúlt egy évben.
A migránst a rendőrök elfogták, majd megkezdődött ellene a jogi eljárás.
A Hulli Kerületi Bíróságon
Ishaq Al-Noor elismerte a tettét, de saját bevallása alapján még mindig nem érti, hogy mi volt ezzel a gond.
Közben kiderült, hogy tavaly
novemberben is meg akart erőszakolni egy brit nőt,
de a potenciális áldozat még időben el tudott menekülni.
Simon Jack bíró nemi erőszak és nemierőszak-kísérlet vádjaival
16 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a szudáni migránst,
akit a szabadulása után ki fognak utasítani az Egyesült Királyság területéről.