Egy telfordi banda 11-12 éves lányokat erőszakolt meg, az áldozatok száma elérheti az ezret.
Az egyik lány akkor került a banda célpontjába, amikor az apját kísérgette dolgozni, aki karbantartóként dolgozott. A férfiak megszerezték tőle a telefonszámát, és onnantól kezdve nem volt visszaút - írja a Mirror.
Összesen hetven férfi erőszakolta meg az akkor 12 éves Amyt, aki 13 évesen teherbe esett.
Négy éven keresztül tartották terrorban, azzal fenyegették, hogy megölik, ha bárkinek is elmondja a történteket. 16 évesen el tudott költözni Telfordból, ekkor lett vége az erőszaknak.
Amit akarok, az az igazság. Az emberek ugyanis, akik engem megerőszakoltak, szabadon sétálgatnak. Ellopták a gyerekkorom. Megijeszt, hogy azt, amit velem tettek, más ártatlan lányokkal is megtehetik
– mondta a most 19 éves nő a lapnak. Reméli, hogy hamar sikerül elfogni a férfiakat.
Az abortusza után DNS-vizsgálattal sikerült azonosítani a támadóját, de a nyomozást lezárták, mert a férfi azt állította, 16 évesnek hitte Amyt.