A víztömegek a belvárosban és a külterületeken is közlekedési káoszhoz vezettek.
A villamosjáratok teljességgel leálltak,
a Belgrádon átvezető autópályát pedig az árvíz miatt le kellett zárni - közölte a Blic című helyi lap.
A szerb fővárosba vezető bekötőutakon is komoly torlódások voltak. Autók százai várakoztak a lezárt utakon. Sokan ugyanis a hétvégi kirándulásokból tartottak haza, mikor az ítéletidő lecsapott. A tűzoltóság megállás nélkül bevetésen volt.
Elárasztott épületekből tizenkét embert menekítettek ki
- közölte a B92 televízió.
A zuhogó eső ellenére megtartották a férfi vízilabda-világliga nyolccsapatos belgrádi szuperdöntőjét. A nézők esernyők és műanyag ponyvák alatt, vagy egyszerűen az elemeknek kitéve követték végig a házigazda szerb válogatott győzelmét a nyitott Tasmajdan Uszodában.