Így üldözték a román kommunisták a magyar szerzeteseket

Márton Áron püspök

A kommunista hatalmak kifejezett célja volt az egyházak felszámolása. Az egyház azonban nem csak lebontható templomokból és egyéb szakrális épületekből áll. Az egyház a hívek közössége, őket felekezettől függően valamilyen egyházi személy, pap, lelkipásztor, rabbi vezeti. A kommunisták jól tudták, hogy az egyház pásztorait kell elpusztítsák ahhoz, hogy a hívek közössége meggyengüljön. A román kommunisták az erdélyi magyar egyházak felszámolására, papjaik megfélemlítésére különösen nagy figyelmet fordítottak. Az erdélyi ferences testvérek kálváriája ennek az üldözésnek egy epizódja. 

Az idei csíksomlyói búcsún, a kegytemplom melletti rendházban alkalmam volt találkozni az Erdélyi Ferences Rendtartomány két legidősebb tagjával, a 92 éves Páter Márk József és a 90 esztendős Páter Papp Leonárd testvérekkel. Az erdélyi rendtartomány kommunizmus időszakában elszenvedett üldözéseiről beszélgettünk.

Márk József 1927-ben született a székelyföldi Csíkszenttamáson, a háborúba azért nem vitték el, mert még nem töltötte be a 18. életévét. 1946-ban kezdte meg a teológiai tanulmányait Vajdahunyadon, azonban a kommunista hatóságok egy éjszaka az összes rendházon rajtaütöttek, és kiürítették azokat. A fiatal teológushallgatókat elzavarták, a már felszentelt papokat elvitték Gyulafehérvárra, hogy a püspökség tegyen velük, amit akar.

P. Márk József Forrás: Origo

József testvér visszament Csíkszenttamásra, a szülőfalujába, majd egy pár hónap múlva elvitték katonának. Mivel kulák származásúnak volt nyilvánítva, illetve klerikális múltja mellett magyar nemzetiségű volt, ezért nem fegyveres, hanem munkaszolgálatra osztották be. A brassói cementgyárban dolgozott három éven keresztül.

Mikor hazajöttem, akkor a ferences elöljárók és a tanárok Désre voltak bezárva. Üzentek, hogy menjek vissza, mert folytatjuk a képzést. Mikor leszereltem, akkor visszaszöktem a kolostorba, illegálisan folytattam a másodévet.

Désen egy úgynevezett lágerkolostor működött. A szerzetes testvérek személyi igazolványában a „D.O.”, azaz domiciliu obligatoriu bejegyzés szerepelt, ami azt jelentette, hogy kényszerlakhelyhez kötöttek volta. A kolostor épületét sem hagyhatták el sokáig, a megkötés azonban főként a város elhagyásának tilalmára vonatkozott. Benedek Fidél személyében egy erős, határozott provinciális vezette a ferenceseket akkoriban.

Keménykezű ember volt, akinek sikerült összetartania a társaságot.

Márk József testvért Márton Áron püspök titokban szentelte fel.

Minket 1957-ben, egy évvel a tanulmányaink befejezése előtt felszentelt a püspökatya, nehogy a hatóságok megakadályozzák. Tudtuk, hogy bárhova vihetnek minket, a felszentelést elnyertük, onnantól papok vagyunk.

Márton Áron püspök Forrás: Fortepan/Jezsuita levéltár

József testvér szerint mindig fennállt a veszélye annak, hogy összegyűjtik és elviszik őket. Ez idegileg is felőrölte a társaságot. A fiatal testvérek közül többen neuraszténiától szenvedtek. Hogy ez a félelem mennyire volt valós, azt az időszakos letartóztatások és zaklatások bizonyítják. 1951. augusztus 20-án, Szent István napján, a

provincia védőszentjének ünnepén minden szerzetest összetereltek, és az Arad melletti Máriaradnára szállították őket.

120 szerzetest a kijárás lehetősége nélkül bezárva tartottak. A kommunisták azt akarták elérni, hogy a rabságban levő testvérek maguk oszlassák fel a rendet, amikor már nem lesz mit enniük, feladják és hazamenjenek. Az Isten útjai azonban más irányba vezettek. A szerzetesek megszervezték a saját életüket, sokféle tapasztalattal rendelkező testvér volt összezárva, képezték, tanították egymást. A hívek adományaival bőségesen el voltak látva. Akkoriban több magyar élt Máriaradna környékén, akik élelemmel látták el a barátokat. De Erdély minden részéről érkezett élelmiszeradomány, Székelyföldtől Szatmárnémetiig.

A kisgörgényi származású Papp Leonárd testvér 1929-ben született. Egyike volt azoknak a fiatal jelölteknek, akiket szintén a máriaradnai gyűjtőtáborba internáltak.

Papp Leonárd Forrás: Origo

Leonárd testvér elmondása szerint a húsvéti liturgiát sosem tudták olyan szépen megünnepelni, mint a fogság idején. Minden testvér együtt volt, erre előtte sosem adódott lehetőség. A fogság alatt átélték az üldözött egyház életét. A feltámadási szertartást annak rendje és módja szerint megülték úgy, hogy közben egy szovjet laktanya működött a kolostor mellett. A kommunisták akaratukon kívül létrehoztak egy nagy közösséget. A szerzetes testvérek szellemi frissességük megőrzése érdekében újságot,

Erdélyi Ferences Futár címmel hetilapot szerkesztettek.

Egy kaszárnya volt a rendház közelében, ezért egy idő után el kellett onnan költöztetni a barátokat. Mivel Jugoszlávia megbízhatatlan ország lett, ezért szovjet katonákat telepítettek a jugoszláv határtól nem messze lévő kaszárnyába.

Máriaradna Forrás: MTI/Rosta Tibor

Tíz hónap elteltével a barátokat három kolostorban, Körisbányán, Désen és Esztelneken helyezték el, a helységek kolostorait jelölték ki, mint örökös kényszerlakhelyeket. A szerzetesi habitus viselése és a lakhely elhagyása tilos volt, új tagokat nem vehettek fel maguk közé. A kommunisták azt remélték, ezzel megoldják a kérdést, lassan kiöregszenek a ferencesek.

A hatóságok a testvérekre bízták, hogy eldöntsék, ki melyik kolostorba kerüljön. A rend tanácsa úgy határozott, hogy Désre kerüljenek a szerzetes tanárok. Azt remélték, hogy oda idővel vissza tud majd szivárogni néhány korábbi növendék is, akiket a hatóságok hazakényszerítettek. A remény nem volt hiábavaló, Márk József és négy másik korábbi teológus is visszaszökött a kolostorba.

Leonárd testvér is Désen élt 24 éven keresztül, úgy, hogy a várost nem hagyhatta el.

Minden hónapban kellett jelentkezniük, a Securitate épületében. A szigor enyhülése után történt, hogy egyszer a kolostorban élő 40 barát habitusban ment fel a Securitatéhoz jelentkezni.

Akkor annyira megrendültek a csuhában vonuló szerzetesek láttán, hogy többet nem kellett mennünk jelentkezni

– mondja.

Dés, Ferences kolostor Forrás: Picasa

Az egyházellenes üldözés időszakos hullámokban csapott le, hol erőteljesebben, hol kevésbé erőteljes formában. A rendőri ellenőrzés, az erőszakos költöztetés az enyhébb eszközök voltak a hatalom kezében. Azonban nem voltak ritkák a bebörtönzések és a gyiklosságok sem.

Papp Asztrikot, Leonárd testvér nagybátyját 1957-ben tartóztatták le, és hét évre ítélték rendszer elleni uszítás vádjával. Szabadulása után folytatta papi hivatását, missziókat tartott, prédikált. 1985. július 12-én tragikus balesetben meghalt. Leonárd testvér szerint azonban nem baleset történt, a szekusok dobták ki a vonatból. Már korábban is megpróbálták megölni, elsőre nem jártak sikerrel, másodjára igen.

Egy orvos mondta el Asztrik testvér családjának, hogy egy fejére mért ütés okozta a halálát, de az nem az esés közben keletkezett.

Boros Fortunát, az erdélyi ferences rendi tartományfőnök is külön „figyelmet” kapott a kommunistáktól. 1948-ban, Márton Áron püspökhöz hasonlóan dacolva a román kommunista rendszer egyházellenes üldözésével, ő vezette a csíksomlyói búcsú körmenetét. A kommunista karhatalom emberei állandóan zaklatták. Amikor 1951-ben a szerzetes testvéreket Máriaradnára internálták, Fortunát atyát a rendtársaitól különválasztották.

A Duna-csatornához internálták munkatáborba, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták. Fortunát testvér másfél évnyi kényszermunka után tüdőgyulladást kapott, magatehetetlenné vált, rabtársai beszámolója szerint még ekkor is bántalmazták. Állítólag, mint gyengélkedőt, lapáttal agyonverték az őrök.

Egy nagyobb támadásra 1961-ben került sor. 1961. június 28. és szeptember 14. között a kényszerlakhelyeken lévő elöljárókat tartóztatták le.

Egyévnyi hatósági vizsgálat után hosszú börtönbüntetésekre ítélték őket.

Désen letartóztatták Bálint Szalvátor helyettes tartományi rendfőnököt, Fodor Pelbárt teológiai rektort, György Húgó laikus testvért, Benedek Fidél ferences tartományi főnököt, Fodor László rendtartományi titkárt, Écsy János dési házfőnököt, Angi Csaba dési helyettes házfőnököt és Fülöp Tamás ferences szerzetest. Ellenük kémkedés miatt emeltek vádat. A vád szerint titokban jelentettek Rómába a rend minister generálisának a Romániában történt egyházellenes intézkedésekről.

Végül további szerzeteseket is letartóztattak, majd két perben ítéltek el ferences testvéreket. A „szocialista rendszer elleni uszítás” vádjával Pöhacker Balázst, Fodor Pelbártot és Écsy Jánost fejenként 3 évre, Angi Csabát 7 évre ítélték. A másik perben hazaárulás vádjával Benedek Fidélt 8 évre, Bálint Szalvátort és Fodor Lászlót 6 évre, Fülöp Tamást pedig 4 évre, a többieket 3-3 évre ítélték.

A kolostorokban maradt testvéreket vádlókként akarták felhasználni a perekben, erre azonban nem sikerült egyetlen testvért sem rávenni.

Az elítéltek általános amnesztiával szabadultak 1964-ben. A lesoványodott, legyengült állapotban szabaduló atyákat nem hagyták tovább működni korábbi pozíciójukban. Ekkor többen egyházmegyei plébániákra mentek, főelöljárói és megyéspüspöki megegyezés és kihelyezés alapján, hogy papi működést folytathassanak.

Különböző ürügyekkel időnként elvittek ferences testvéreket, akik szintén hosszú börtönbüntetéseket kaptak. A cél a magyarok megfélemlítése volt.

Gurzó Anaklét testvér a békemozgalom ellenében, a titkos egyházi kormányzat jogi biztosítójaként, körleveleivel irányította a titkos ordináriusok jogszerű működését. Márton Áron börtönbe kerülése után ugyanis az egyházat titkos kormányzókon keresztül vezették. Anaklét testvért 1955. március 25-én, Márton Áron kiszabadulásának napján letartóztatták. 14 hónapig tartó vizsgálati fogsága alatt veréssel és kínzással próbálták hamis vallomásra kényszeríteni. Egy vallatás alkalmával jobb szemére megvakították. Államellenes izgatás címén 7 évnyi börtönre ítélték. Kolozsvárt, Szamosújváron, Brailán, Osztrovon raboskodott. 1962. március 27-én szabadult.

Szentmártoni Odorikot 1957-ben tartóztatták le, a „társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával, 15 év börtönre ítélték. Előbb Szamosújváron, majd a Duna-deltában Peripraván végzett kényszermunkát. 1964-ben közkegyelemmel szabadult. Hajdú Leándert szintén 1957-ben tartóztatják le, ő is az amnesztiával szabadul.

Szőcs Izidor testvért, egy összeesküvési perben – a vád szerint szervezője volt az 1956-os magyar forradalom támogatására létrejött erdélyi magyar csoportnak –, 15 évi börtönre ítélték. Volt a Duna-deltában kényszermunkán, de fogsága jelentős részét Szamosújvárt, a börtön bútorgyárában töltötte. Együtt raboskodott a szintén 15 évre ítélt Szentmártoni Odorikkal, Dénes Dáviddal, Csiha Kálmánnal, Bánffy István báróval és Jakab Antallal, aki titkos ordináriusként vezette az erdélyi egyházat, míg Márton püspök börtönben volt. Izidor testvér is 1964-ben szabadult.

Ferencz Ervin testvért, 1957. december 4-én, a „Szoboszlay-perben” 9 hónap vizsgálati fogság után az 1956-os magyar forradalom Romániába importálásának vádjával életfogytiglani kényszermunkára ítélték. 1964. augusztus 2-án közkegyelemmel szabadult. 1980. november 5-én ismét letartóztatták, rózsafüzérekkel való üzérkedés vádjával, közbűntényesként 2 évre ítélték. 1981. augusztus 15-én Galacról szabadult.

1991-ben a román állam újra elismerte a ferences rend létezését. A rend tagjai Benedek Domokost választották tartományfőnöknek. 1991-ben 28 ferences volt Erdélyben, azóta sok fiatal jelentkezett a rendbe, jelenleg 48 tagja van az erdélyi ferences provinciának. Erdélyben a legtöbb kolostort visszakapta a rend, egyéb ingatlanok tekintetében van jelentős adóssága a román államnak.

A rendszerváltás után, 1990-től Márk József testvér és Albert atya közösen kezdték el újra megszervezni a csíksomlyói búcsút. Három évig a kegytemplom környékén volt a búcsú színhelye, majd a zarándokok számának növekedésével vitték ki a Kissomlyó hegyére.

A ferencesek Erdélyben számtalan szociális missziót vezetnek, többek között Marosvásárhelyen szegénykonyhát tartanak fenn, cigánypasztorációt végeznek, Böjte Csaba atya több ezer árváról gondoskodik. De általánosságban elmondható, hogy minden kolostor aktívan részt vesz a szegények megsegítésében.