Letartóztatási parancsot adtak ki 223 katona ellen Törökországban
![Törökország Erdogan Oroszország](https://cdn.origo.hu/2023/12/bIdTZ7VkkEPwnjleK1oAuVvKNFfQgVXAaQAKCo5V8sc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZkNzE1OGFjNGZhYjQ0OWQ5NjY0MGQ3NmY4MjYyYzY3.webp)
A TRT Haber tévé értesülése szerint a letartóztatandók közül
százan a szárazföldi erőknél szolgálnak, 41-en a légierőnél, 32-en pedig a haditengerészetnél.
Az akció az ország 81 tartományából 49-et érint, valamint az egyedül Ankara által elismert "Észak-ciprusi Török Köztársaságot". Törökország megszállva tartja Ciprus törökök lakta északi részét, és jelentős számú katonát állomásoztat ott.
A hálózatot, amelyet Ankara terrorszervezetnek tekint, a hatóságok állítása szerint az Egyesült Államokban emigrációban élő Fethullah Gülen muszlim hitszónok vezeti. Gülen tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez.
A hivatalos álláspont szerint a nemzetközi hálózat tagjai az összeesküvést megelőzően hosszú évek alatt épültek be az állami szférába, így a közigazgatásba és a hadseregbe is.
A feltételezett gülenisták elleni kormányzati fellépés a 2013-as korrupciós botrányt követően kezdődött, majd a 2016-os hatalomátvételi kísérlet után hágott a tetőfokára, százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe. A megtorlás még három év elteltével is szakadatlan. A tisztogatások nem csak közvetlenül a puccsistákat sújtják, hanem a mozgalom állítólagos tagjait és támogatóit is, ami miatt számos nemzetközi bírálat érte a török vezetést.
Ankara hivatalosan is kérte Washingtontól Gülen kiadatását, de mindeddig nem történt előrelépés az ügyben.
A címlapi kép illusztráció.