A hazaérkező család teljesen megdöbbent a szétvert lakás láttán. A konyhában a függő lámpa darabokban volt a földön,
egy szekrény pedig lógott lefelé a zsanérokról.
Egy rögtönzött takarítás következtében a konyha többi része nem tűnt annyira rossznak első pillantásra.
A játszószobában a szőnyegre vér fröccsent, a kanapé tele volt cigaretta-égésnyomokkal, a dobfelszerelés pedig darabokra volt törve.
A bézs lépcsőszőnyeg betonszínű lett, a fehér fal pedig zsíros foltokkal lett tele.
Valaki Jake egyik testvérének az ágyában aludt, a fürdőkád szélén pedig egy üveg félig megivott proseccót találtak. És ezek után csak még rosszabb jött.
A teniszpályán annyi összetört üveget találtak, hogy hónapokba telt, míg az egészet eltakarították.
Két bicikli eltűnt, míg egy gokartot feldobtak a levegőbe, amely három részre tört - utóbbiról állítólag videó is készült.
Az előző nap az állomásnál dobtuk ki Jake-et abban a hitben, hogy egy barátja bulijába megy
- mondta a feldúlt anya. Elmondta azt is, hogy miután nem tudták, hogy az ő házukban lesz a buli, és úgy volt, hogy egy barátja házába megy Jake, nem is volt kulcsa a házhoz, ezért
a fiú a macska bejárón keresztül jutott be a házba.
Az anyuka, Clare Empson haragosan hozzátette, hogy nem hitték el, hogy fiúk képes volt ilyen hazugságra.
Jake sírt, újra és újra bocsánatot kért, és mondta, hogy ez volt élete legrosszabb éjszakája, hozzátéve, hogy
ő csak ötven embert hívott, de a hír elterjedt, a barátok hozták a barátjaikat,
és hiába kérte egész éjszaka, hogy jöjjenek le a földszintre, senki sem hallgatott rá.
A "vendégek" ráadásul bent dohányoztak a házban. A szülők az első sokk után azonban megkönnyebbültek, hogy senki sem sérült meg. Közölték gyerekükkel, hogy a károkat az ő "zsebéből" fogják fizetni - írja a Daily Mail.
Furcsa módón később megengedték Jake-nek és barátainak, hogy megint összejöjjenek a házban, amikor a szülők is otthon vannak. Ez egy kísérlet volt, biztonságos helyet biztosítva nekik, szabályokat felállítva.
Tízre korlátozták a résztvevők számát, egy rekesz sört is biztosítottak nekik, és ott maradhattak éjszakára is, ha a játszószobában maradnak.
Csak kint lehetett dohányozni, hangoskodni pedig éjjel egyig lehetett.
A következő két évben Jake barátai többször is ott éjszakáztak buli után, sőt, a gyakorlatot később lányuknál is alkalmazták, és Clare Empson szerint nem bánták meg, hogy egy tinik számára bulizós övezetté alakították lakásukat.