Idén is Macron-közeli győztes lesz a legnagyobb francia irodalmi díjátadón?

Emmanuel Macron és Amélie Nothomb

A világ 5 legfontosabb irodalmi díja közé sorolandó 1902-ben alapított francia Goncourt-díjat minden év november elején az abban az évben megjelent, legjobbnak ítélt francia nyelvű regény írója veheti át. A Goncourt-t a legnagyobb európai irodalmi díjnak tartják sokan. Az angol Booker-díj fogható Európában a Goncourt-hoz, amit éppen a francia díj mintájára alapítottak a hatvanas évek végén. A politika mindig átszőtte a Goncourt-t. Sokáig azért bírálták, mert túlságosan hagyománytisztelő volt a zsűri, az utóbbi években inkább a politikailag korrektnek nevezett műveket kedvelik. Macron elnökké választása óta két Goncourt-t osztottak ki és mindkétszer éppen annak a kisebb kiadónak a könyve nyert, amelyiknek a tulajdonosa Macron kultuszminiszternője volt. Idén a fő esélyes egy olyan írónő, aki korábban Macron mellett kampányolt. Ősszel például már-már kínos vagy megmosolyogtató rajongással beszélt az elnök feleségéről, a Voix nue című közszolgálati műsorban: Brigitte Macront fantasztikusnak nevezte.

A legrégebbi és legnagyobb presztízsű díj idei átadását többek között az teszi érdekessé, hogy éppen 100 évvel ezelőtt Marcel Proust kapta meg, az összesen 7 kötetes, közel 3200 oldalas és több mint 2000 irodalmi karaktert szerepeltető, „Az eltűnt idő nyomában" című csodálatos regényfolyam második kötetéért, amely „Bimbózó lányok árnyékában" címmel (A l'ombre des jeunes filles en fleurs) jelent meg. A centenáriumra emlékezvén döntött úgy a zsűri, hogy a hagyományoknak megfelelően, két héttel a díj átadása előtt, a négy legesélyesebbnek ítélt művet a Cabourg-i Grand Hôtelben (Calvados megye, Nyugat-Franciaország) jelentik be hivatalosan, éppen ott, ahol Proust Goncourt-díjas művének jelentős részét papírra vetette.

A négy legjobbnak ítélt írás között az idén a belga Amélie Nothomb „Szomjúság" (Soif), Jean-Luc Coatalem „A fiú része" (La part du fils), Jean-Paul Dubois „Az emberek nem egyformán élnek a földön" (Tous les hommes n'habitent pas le monde de la même façon), valamint Olivier Rolin –„Külvilág" (Extérieur monde) című művei szerepelnek.

Brigitte és Emmanuel Macron, valamint az idei fő esélyes, Amélie Nothomb egyik vicces kalapjában Forrás: Cédric Perrin/Bestimage

A négy író közül, annak ellenére, hogy belga íróról van szó, talán Amélie Nothomb a legismertebb, akinek új könyve már szeptember óta vezeti a francia könyveladási listákat. Nothomb népszerű, meglehetősen közérthetően fogalmazó írónő, sokan éppen a mélységet hiányolják műveiből. Szám szerint 28. könyvében (Kiadó: Albin Michel) a különös kalapjairól is közismert írónő Jézus utolsó napjait meséli el egyes szám első személyben, realisztikus, profán megközelítésben. Nothomb önéletrajzi jellegű írásaiból (Métaphysique des tubes, 2000) egyértelműen kiderül, hogy Jézus már egészen gyerekkora óta kiemelt helyet foglal el az írónő életében, akinek műveit már kétszer is jelölték Goncourt-díjra, legutóbb 2007-ben, a „Se Évától, se Ádámtól" (Ni d'Ève, ni D'Adam) címűt. Akkor regénye csak a legjobb 4 regény közé került be, a díjat nem sikerült megszereznie. Nothomb, aki közismerten jó viszonyban van a Macron családdal (az utóbbi időben egyébként Macron feleségét dicséri, így segítve az elnököt), arról is ismert, hogy 2017-18 fordulóján komoly nyomást gyakorolt kiadójára (Albin Michel) azért, hogy az ne jelentesse meg Jean-Marie Le Pen önéletrajzi kötetének első részét (Mémoires-Le fils de la nation (A nemzet fia). Viszont kiállt Michel Déon író, a Francia Akadémia tagja, fontos háború utáni jobboldali író mellett, akinek Párizs szocialista polgármestere, Anne Hidalgo nem akart sírhelyet biztosítani, nyilvánvalóan politikai-ideológiai okok miatt. A többek között Milan Kundera, Michel Houellebecq, Alain Finkielkraut, Bernard-Henri Lévy, Frédéric Mitterrand által jegyzett közös levelet az írónő is aláírta tiltakozásul a baloldali polgármester kirekesztő intézkedése miatt (a neves közéleti személyiségek nyomására végül is Hidalgo úgy döntött, hogy mégis biztosítja a sírhelyet a 2016-ban meghalt írónak). Amélie Nothomb gesztusát egyébként volt, aki úgy értékelte, hogy egy listán akart szerepelni a legnagyobb írókkal, Kunderával és Houellebecq-kel. A szocialista párizsi főpolgármesternővel, Anne Hidalgóval való szembefordulása egyébként nem jelenti azt, hogy Amélie Nothomb ezzel a balliberális világgal is szembefordult volna. Macron elnökké választásától kezdve nem támogatja Hidalgot, saját főpolgármestert akar, a jelöltje Benjamin Griveaux.

A breton származású Jean-Luc Coatalem „A fiú része" (La part du fils, Stock) című könyvével került a legjobb négy közé. A közismert francia világutazó gyerekkorát Francia Polinéziában (Franciaország tengerentúli területe, mely a Csendes-óceánban található, öt szigetcsoportot foglal magában, köztük Tahitit.) és Madagaszkáron töltötte. A családjával számtalan költözést is átélő író nem véletlenül merít utazásaiból, egyik legsikeresebb könyve, a négy díjat kapó 2001-es „A déli tengerekben vagyok" (Je suis dans les mers du Sud) című, Gauguin-ről írt különös esszé, amelyben az író lépésről lépésre követi Gauguin utazásait, képeinek kiállítását Chicagótól Koppenhágán át Buenos Aires-ig.

Jean-Luc Coatalem Forrás: AFP/Philippe Lopez

Francia Polinéziában eltöltött gyerekkora és későbbi utazási élményei pedig segítettek megérteni Gauguin vonzódását Tahitihez. Coatalem többek között a Figaro-nál vagy a népszerű utazásokra specializálódott Géo magazinnál dolgozott, ahol jelenleg is főszerkesztő-helyettes. A négy kiválasztott könyvbe bekerülő, augusztusban megjelent művében egészen a Vichy-Franciaországba (a nácikkal kollaboráns francia kormány fennhatósága alá tartozó terület) repíti vissza az olvasókat, ahol eltűnt nagyapja sorsán keresztül mutatja be a rezsim működését és igyekszik megfejteni a családi titkokat. Vitathatatlan irodalmi értékei ellenére az lenne a legnagyobb meglepetés, ha éppen Coatalem győzne.

Jean-Paul Dubois „Az emberek nem egyformán élnek a földön" (Tous les hommes n'habit pas le monde de la même façon, L'Olivier) című könyv szerzője Toulouse-ban született, jelenleg is ott él. Szociológiát tanult, eredetileg sportújságírónak indult (sokat írt kedvenc sportjáról, a rögbiről) a „Sud-Ouest" regionális napilapnál, majd bűnügyi és mozifilmekkel foglalkozó rovatoknál dolgozott a „Le Matin de Paris" baloldali, a Francia Szocialista Párthoz, és annak egykori főtitkárához, a későbbi köztársasági elnökhöz, François Mitterrand-hoz is közel álló napilapnál.

Jean-Paul Dubois Forrás: AFP/Remy Gabalda

Később a szintén baloldali „Le Nouvel Observateur" hetilap részére publikált cikkeket, nagy riportokat, egyebek mellett az Egyesült Államokról. A leginkább negatív benyomásokat tartalmazó írásokat könyv formájában is kiadták. Mostani regényében a börtönbüntetését töltő Paul Hansen nevű fiktív főhősén keresztül lázad mindenfajta igazságtalanság ellen, szereplőit mintha nagy példaképeitől, Charles Bukowskitól vagy Jim Harrisontól kölcsönözte volna, mindenesetre hatásuk tetten érhető a műben, akárcsak John Fante-é vagy Cormac McCarthyé.

A „Külvilág" (Extérieur monde, Gallimard) című szintén Goncourt-díj esélyes könyv szerzője, Olivier Rolin a 68 –as szélsőbaloldali diáklázadások egyik ismert alakja, a maoista Proletár Baloldal nevű militáns szervezet irányítója volt, emellett elkötelezett militáns volt az Új Populista Ellenállás nevű szélsőbalos szervezet katonai sejtjében is. Azt sohasem bizonyították rá, hogy terrorcselekményekhez is köze volt, de az tény, hogy a szervezet munkájában, annak 1973-as feloszlásáig részt vett. Ezt követően alkalmi újságírásból élt, cikkei a baloldali Libération-ban és a Le Nouvel Observatoire–ban jelentek meg. Példaképei Proust és (meglepő módon) Céline. Írásain mély nyomot hagytak a 68-as baloldali diákforradalom eszméi, illetve gyerekkora, amelyet Dakarban (Szenegál) töltött katonaorvos apjával, aki részt vett a francia ellenállásban is a II. világháborúban, igazi családi hagyománnyá téve az „ellenállást".

Olivier Rolin Forrás: AFP/Joel Saget

2003-ban a Francia Rádió „Francia Kultúra Díját" kapta „Papírtigris" (Tigre en Papier) című regényéért. A 2015. novemberi párizsi iszlám terrorista támadásra válaszul publicisztikát írt a balliberális Le Monde irodalmi mellékletében, amelyben a dzsihadizmus ellen emelt szót, azt egyenesen az iszlám betegségének titulálta, amelyek szerinte úgy fonódnak össze, mint a betegség a beteg testtel. Ez az írás bizonyos baloldali körökben csalódást okozott. A „Külvilág" Rolin szerint a „távolt" jelenti, versenyben levő könyve egy olyan utazásról szól, amelynek alapjait saját utazásai képezik (Rolin riporterként dolgozott Argentínában, Szudánban és Afganisztánban is, utazott a volt Szovjetunióban is), kalandos emlékekkel, emlékezetes nőkkel, tragédiákkal, katasztrófákkal, anekdotaszerű történetekkel fűszerezve.

A legnagyobb francia irodalmi díj odaítélése nem egyszer független az írói teljesítménytől,

komoly politikai érdekek húzódnak meg egy-egy díjazott regény vagy kiadója szerencséje mögött.

Az Origo 2018-ban írta meg, hogy 2017-ben és 2018-ban is ugyanaz a kiadó vitte el a díjat, amelynek tulajdonosa Françoise Nyssen, aki Macron kultuszminisztere volt 2017-18 között. A zavaros pénzügyi botrányai miatt is megbukott kultuszminiszter kiadója mindkétszer erősen közepes művekkel nyert, sőt, 2017-ben a díjazott mű formailag sem felelt meg lényegében a követelményeknek, ugyanis inkább esszé volt, nem pedig regény.

És olyan is volt, hogy a szocialista kormányok alatt a balliberális elit megakadályozta, hogy a világhírű francia író, Michel Houellebecq megkapja a díjat, több mint 10 évig várva, amíg végül 2010-ben „A térkép és táj" című remekművéért átvehette a Goncourt-díjat.

Amikor az elmúlt több mint száz év díjazottjait végignézi bárki is, két lista tűnik a legérdekesebbnek. Az egyik a győztesek listája, azoké a nagy íróké, akik nyertek. Mások mellett Goncourt-díjat kapott Proust, Malraux, Merle (a Két nap az életért), Romain Gary (a szabályzat szerint egy író életében egyszer nyerhet, ő a kivétel, mert Emile Ajar álnéven megírta az Előttem az élet című regényt, és az is nyert), Modiano (ő később Nobel-díjat is kapott), Houellebecq, vagy éppen Marguerite Duras.

De érdekes és persze tekintélyes a lista, akik nyilvánvalóan megérdemelték volna a Goncourt-t, de helyettük egy jelentéktelenebb szerző jelentéktelenebb műve kapta az adott év legjobb francia nyelvű regénye címet. Apollinaire (nyilvánvalóan itt prózájára kell gondolni), Céline, Colette, André Gide, Camus, Le Clézio (ő később Nobel-díjat kapott) vagy Kundera (a Halhatatlanság után már franciául írt).

Az idei díjat november 4-én, hétfőn adják át Párizsban.