Az Iszlám Állam terroristái nem engedték, hogy a feleségeik elhagyják a csatateret

Horizontal DISPLACED PERSONS
Women and children fleeing the battered Islamic State-held holdout of Baghouz in the eastern Syrian province of Deir Ezzor walk with suitcases into a nearby area held by the Syrian Democratic Forces (SDF) on February 12, 2019. (Photo by Delil souleiman / AFP)
Vágólapra másolva!
A dzsihadisták feleségei megpróbáltak elmenekülni a végső csata elől, ám a jelentések szerint a terroristák egy része ezt nem engedte, hanem inkább megölték a saját feleségeiket.
Vágólapra másolva!

Ahogyan az Origo is megírta, az utolsó nagy ütközetre készülnek Szíriában, annak érdekében, hogy véglegesen legyőzzék az Iszlám Államot (ISIS).

Az Iszlám Állam katonái Forrás: Youtube

A dzsihadisták jelenleg Kelet-Szíriában tartanak rémuralmuk alatt néhány kisebb települést, azonban a helyi kurdok és a kormányellenes Szíriai Demokratikus Erők azt tervezik, hogy

a végső offenzíva után végleg megszabadítják a közel-keleti államot a terroristáktól.

A brit sajtójelentések szerint azért, hogy a civilek elhagyhassák az offenzíva alatt álló városokat, létrehoztak egy humanitárius folyosót, azonban nem mindenki mehetett el az ostromlott településekről.

Az ISIS-harcosok feleségeiknek nem engedték elhagyni az Iszlám Állam által elfoglalt területeket.

Akik mégis megpróbáltak nem belekeveredni a harcokba, azokat

A kivégzéseket elsősorban Shajalah és Baghouz városában hajtották végre, melyek az iraki határ közvetlen közelében fekszenek.

Az Iszlám Állam terroristáinak a feleségei és gyerekei menekülés közben Forrás: AFP/Delil Souleiman

Christopher Ghika, a brit hadsereg dandártábornoka elmondta, hogy a város melletti befogadó központba néhány ISIS-feleségnek azért sikerült eljutnia, ők számoltak be arról, mit tettek velük az Iszlám Állam terroristái.

– közölte a brit hadsereg dandártábornoka, aki szerint a városokhoz közeli táborokba olyanok is érkeztek, akik női ruhában voltak, azonban kiderült róluk, hogy

valójában megfutamodott dzsihadisták. A jelentések szerint eddig csaknem húszezer civil hagyta el a környéket.

A Szíriai Demokratikus Erők szóvivője elmondta, hogy nem lesz könnyű dolguk az utolsó csata során, ugyanis az utolsó bázison a legtapasztaltabb dzsihadisták tömörültek össze, akik mindenáron meg akarják védeni a terrorállamot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!