Spanyolországban egyértelműen a turisták körében legnépszerűbb Katalónia régióban a legsúlyosabb a helyzet, azon belül is Barcelonában és a közvetlen környékén.
Ahogy arról az Origo is beszámolt, a katalán regionális kormány július 15-én jelentette be, hogy Barcelonában és az agglomerációjában található 12 településen újból korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-fertőzések emelkedése miatt.
A rendelkezés értelmében ismét
bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket, színházakat, mozikat, uszodákat és edzőtermeket.
Ez utóbbi miatt keleti harcművészetek művelői tüntettek a katalán regionális kormány barcelonai épülete előtt július végén.
Továbbá a vendéglátóhelyeken 50 százalékos létszámkorlátozás lép életbe, a szabad gyülekezést tíz főben maximálják.
Az idősotthonokban nem fogadhatnak látogatókat.
A katalán regionális kormány egyúttal azt kéri az érintett térségben élő mintegy négymillió embertől, hogy
csak elengedhetetlen esetekben hagyják el otthonukat, például ha bevásárolni vagy dolgozni mennek, de nem korlátozzák a lakhelyelhagyást.
A 15 napra szóló korlátozások azután lépnek életbe, hogy az illetékes bíróság jóváhagyja a regionális kormány határozatát.
Aggodalomra ad okot, hogy Katalóniában sokan nem tartják be a járványügyi korlátozásokat.
Ugyanakkor Madridban is egyre súlyosabb a helyzet. Ezért a fővárosi régió vezetése július 28-án úgy döntött, hogy
kötelezővé teszik a maszkviselést, a szórakozóhelyek pedig éjjel 2-ig maradhatnak nyitva.
A nyilvános és családi események tekintetében egy 10 fős felső határt vezetnek be. Ezek a rendelkezések augusztus 6-án, azaz ma léptek érvénybe. Madridból szerdán azt jelentették, hogy egy nap alatt 1772 új fertőzést állapítottak meg, ami a legmagasabb adat azóta, hogy júniusban enyhítettek a járványügyi korlátozásokon.
Amúgy egész Spanyolországban rossz a helyzet, amit jól jelez, hogy
Nagy-Britannia karanténra kötelezi a Spanyolországból visszatérőket.
Ez azért is jött nagyon rosszul a spanyol gazdaságnak, mert sok angol nyugdíjas vásárolt nyaralót Dél-Spanyolországban.
A turisták magas száma miatt a tengerparti régiók különösen veszélyeztetettek.
Statisztikai adatok alapján Spanyolországban július 23-tól kezdett el ismét jelentősen emelkedni az újonnan regisztrált napi fertőzöttek száma. Az utóbbi több mint 3 hónap negatív csúcsa augusztus 4-én dőlt meg, akkor 5760 új esetet diagnosztizáltak, április 24. (6740) óta a legtöbbet. Az aktív fertőzöttek száma is emelkedik, augusztus 5-én ez a szám 127 391 volt, míg július 13-én még „csak" 91 859. A fertőzöttek összlétszáma közel 353 ezer.
A romló statisztikákra tekintettel,
a magyar országos tisztifőorvos szerdán úgy döntött, hogy pénteki (augusztus 7.) hatállyal zöldből sárga besorolású lesz Spanyolország.
Spanyolországhoz hasonlóan Franciaországban is a nagyvárosokban és a turisták körében népszerű tengerparti településeken romlik a leglátványosabban a helyzet.
A francia elit és a külföldi turisták által is kedvelt Nizzában hétfőn elrendelték a kötelező maszkviselést.
A rendelkezés értelmében reggel 10 óra és hajnali 1 óra között kell maszkot viselni Nizza utcáin és strandjain.
A szigorítás értelmében a szabálysértők kezdetben 35 eurós (12 ezer forint) bírságra számíthatnak, amelyet később 135 euróra (46 ezer forint) fognak emelni, amennyiben a prefektúra hozzájárulását adja ehhez.
Múlt csütörtök óta hangosbeszélőkkel figyelmeztetik az embereket a stranddal párhuzamosan futó nizzai Promenade des Anglais-n a távolságtartási szabályok betartására és az alkoholfogyasztási tilalmakra.
Továbbá Toulouse-ban, Lille-ben és La Rochelle-ben is kötelezővé tették a maszkviselést.
Franciaországban az utóbbi két hónap negatív rekordja augusztus 2-án dőlt meg, aznap 2820 fertőzöttet regisztráltak, ami a május 28-i 3325 eset után a legtöbb. Az aktív esetek száma is emelkedik, augusztus 5-én 81 558 volt, ami a július 15-i 64 389-hez képest jelentős növekedés. A fertőzöttek összlétszáma 194 ezer felett van.
A német hatóságok által közölt adatokból az derül ki, hogy a fertőzések számának növekedése időben egybeesik azzal, hogy egyre többen visszatértek a nyaralásból, főleg Spanyolországból és Olaszországból. A német külügy már ezelőtt két héttel figyelmeztette az állampolgárokat, hogy Katalónia, Aragónia és Navarra spanyol régiókba a fertőzésveszély miatt ne utazzanak, de
a híradások szerint ennek nem volt sok visszhangja.
Ráadásképpen, a társadalmi távolságtartás szabályainak a mellőzése mellett szombaton tüntettek Berlinben a járványügyi, szerintük szigorú szabályok ellen. Híradások szerint nagyjából 20 ezren lehettek.
Németországban augusztus 5-én 1024 új koronavírusos esetet regisztráltak, a június 17-i 1122 fertőzés óta a legtöbbet. Azonban a június 17-i negatív csúcsból hozzávetőlegesen 1000 eset egyetlenegy vágóhídhoz volt köthető, ahol túlnyomó többségében román vendégmunkásoknál mutatták ki a vírust.
Ha ezt nem számítjuk, akkor a május 8-i 1158 eset óta szerdán diagnosztizálták a legtöbb fertőzöttet, amely amúgy a negyedik legnagyobb szám uniós szinten.
Közben az aktív esetek száma is emelkedik, augusztus 5-én 10 159 volt, szemben a július 19-i 5582-vel. Ez nagyon jelentős növekedés. A fertőzöttek összlétszáma Németországban 214 ezer felett jár.
A Maszol beszámolója alapján, Klaus Iohannis államfő szerdán bejelentette, hogy a romániai közoktatásban a megyei vészhelyzeti bizottságoknak figyelembe kell venniük az ezer lakosra számított új fertőzések számának átlagát az elmúlt 14 napban.
Ott, ahol ez a szám: 1-nél kisebb, a zöld forgatókönyv lép érvénybe, ami azt jelenti, hogy minden tanuló be fog járni a tanintézménybe;
1 és 3 közötti, a sárga forgatókönyv lép érvénybe, azaz hibrid oktatás fog zajlani a következőképpen: az óvodások és elemi osztályosok bemennek a tanintézményekbe,
szintúgy a VIII-os és XII-es végzős diákok, a többi tanuló egy része pedig bejár, egy része online tanul, az iskola adottságainak függvényében, hogy legyen helyük azoknak, akiknek minden nap be kell járni;
3-nál nagyobb, a vörös forgatókönyv lép érvénybe, ami azt jelenti, hogy teljesen bezár az iskola, és az oktatás kizárólag online zajlik.
Iohannis hozzátette, a megyei vészhelyzeti bizottságok folyamatosan figyelni fogják a települések járványadatait, és amint változik a helyzet, más forgatókönyvet léptetnek érvénybe.
Az államfő továbbá igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hogy ha a jelenlegi adatokat vesszük figyelembe, az ország nagy része a zöld csoportba tartozik, tehát a gyerekek többsége szeptember 14-étől be fog járni az iskolába. Iohannis szerint pár száz települést lehet sorolni a sárga csoportba, a vörösbe pedig 50-et.
Közben
Románia megyéinek mintegy felében augusztustól a kültéren is kötelezővé tették a védőmaszk viselését azokon a zsúfolt helyeken, ahol nem lehet megfelelő távolságot tartani.
Az alábbi térképen pirossal vannak jelölve azok a megyék, ahol kötelező a maszkviselés, sötét sárgával ott, ahol ajánlott, világos sárgával, ahol sem nem ajánlott, sem nem kötelező.
Az országos járványügyi operatív törzs vasárnaptól a vendéglátóhelyek nyitva tartását is korlátozta. Bukarestben, illetve Arges, Brassó, Konstanca, Dambovita, Ilfov, Prahova és Galati megyében a kerthelyiségek, klubok és más szórakozóhelyek nem tarthatnak nyitva 23 és 6 óra között.
Konstanca megye a Fekete-tenger partján található, ott van Románia legtöbb üdülője, amelyek a külföldiek körében ugyan nem különösebben népszerűek, de a belföldiek körében annál inkább, főleg a megyeszékhely,
a 320 ezres Konstanca városa, ami egy nagy tengerparti üdülőközponthoz hasonlítható.
A kolozsvári Krónika szerdán tette közzé az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb júniusi adatait. Ennek alapján, míg az előző évhez képest országos szinten a turizmus 74,5 százalékkal esett vissza,
Konstanca megyében a visszaesés „csak" 61,8 százalékos volt, azonban a trendekkel drasztikusan szembemenve, Konstanca városában 7,7 százalékos növekedés volt.
Ennek alapján a következő járványügyi gócpont beazonosítása nem okoz különösebb problémát.
Romániában az aktív esetek száma az utóbbi két hétben megduplázódott, a július 21-i 12 605-höz képest augusztus 5-én már 25 445 volt ez a szám.
A koronavírussal összefüggő napi halálozási szám augusztus 4-én minden eddigi negatív rekordot megdöntött, 48-ra emelkedve, de rá egy napra is csak 41-re csökkent ez a szám. A május 8-i csúcson 35-en haltak meg a koronavírussal összefüggésben. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma szerdán 1309 volt, ami alig marad el a július 30-i 1356-os csúcstól. A fertőzöttek összlétszáma 56 500 felett jár.
Az ukrán kormány még augusztus 1-jén zöldről vörösre változtatta Magyarország (továbbá Szlovákia és Lengyelország) járványügyi besorolását, ami
Magyarországra nézve abszurd és ellenséges lépés.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége szakmailag megalapozatlannak és átgondolatlannak tartja ezt a dolgot. Véleményük alapján ez a döntés sok százezer állampolgárt érint hátrányosan, ellehetetleníti a határ menti kapcsolatokat, és jelentős gazdasági veszteségeket okoz az országnak.
A KMKSZ nyomatékosan kéri az ukrán hatóságokat, hogy mihamarabb vizsgálják felül ezt a döntést,
és a járványügyi helyzet becslésénél olyan nemzetközileg is elfogadott tényezőket vegyenek figyelembe, amelyek alkalmasak a fertőzésveszély reális megbecsülésére.
Ukrajnában augusztus 5-én újabb negatív rekord született, a járvány kitörése óta ugyanis nem regisztráltak még annyi új esetet, mint szerdán, szám szerint 1271-et.
Július 30. óta az újonnan diagnosztizált esetek száma 1000 felett jár. Az április 23-i csúcs például 578 volt.
A legtöbb új beteget az ország két legfertőzöttebb régiójából jelentették: 156-ot a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből és 150-et Kijevből.
Ukrajnában nagy valószínűséggel azért a nyugati országrész a legfertőzöttebb, mert onnan járnak a legtöbben Nyugat-Európába dolgozni.
A vendégmunkásokkal együtt pedig a vírus is „ingázik" Ukrajna és az EU között.
Az sem segít a helyzeten, hogy Kijevben gyakran tüntetnek.
Az aktív fertőzöttek száma is jelentősen emelkedik, augusztus 5-én 32 175 volt, szemben a július 22-i 26 289-cel. A fertőzöttek összlétszáma 77 ezerhez közeledik.
A V4NA nemzetközi hírügynökség beszámolója alapján Francesco Boccia olasz regionális ügyekért felelős miniszter augusztus 3-án véletlenül felfedte, hogy
a koronavírus-fertőzöttek mintegy negyede „külföldi származású", azaz migráns.
Erre akkor derült fény, amikor a baloldali (PD) miniszter kijelentette, hogy a pozitívként azonosított esetek 75 százalékában olasz állampolgárok a fertőzöttek, a többiek pedig más állampolgárságúak.
Július utolsó hetében több mint 130 migráns koronavírustesztje bizonyult pozitívnak
azok közül, akik az észak-olaszországi Treviso befogadóközpontjába érkeztek. Több ilyen központot helyeztek karantén alá a fertőzöttek nagy száma miatt, de néhány migránsnak sikerült megszöknie. Hétfőn a karanténba zárt migránsok tüntetésként matracokat gyújtottak fel és kövekkel dobálták meg a tűz miatt kiérkező tűzoltókat.
Rengeteg volt a fertőzött a múlt hét elején Máltán partra szállt bevándorlók között is. A máltai egészségügyi minisztérium közlése szerint
az akkor érkezett 94 migránsból 65-nek, vagyis több mint 2/3-uknak lett pozitív a koronavírustesztje.
Ez olasz szempontból amiatt problémás, hogy a Máltán kikötött migránsok többsége előbb-utóbb Olaszországba kerül.
Lucia Azzolina (a populista M5S politikusa) oktatási miniszter egyébként szerdán közölte, hogy
a járványhelyzet ellenére a tanítás megindul szeptembertől, de csökkentett létszámú, 15 fős létszámú osztályokban folyik majd.
Ez azzal jár, hogy több osztály indul, amihez több oktató kell. A miniszter azt mondta, hogy 50 ezer új pedagógussal akarják bővíteni az oktatói létszámot. A késői döntés miatt gondot okoz a bútorhiány is. A gyártók már tudatták, hogy képtelenek teljesíteni iskolakezdésig a 2,4 millió új padra szóló rendelést.
Az olasz egészségügyi minisztérium a hét elején tudatta: ha egy diákról bebizonyosodik, hogy koronavírussal fertőzött, akkor egész osztályát karanténra kötelezik.
Olaszországban aggodalomra ad okot, hogy
az újonnan regisztrált fertőzöttek száma a keddi 190-ről szerdára 384-re emelkedett, ez majdnem kétszeres növekedés.
Ennél több új eset az utóbbi két hónapban csak június 5-én volt, akkor 519 főnél mutatták ki a vírust.
Az aktív esetek száma a július 30-i 12 230-ról augusztus 5-re 12 646-ra emelkedett. Ez nem olyan drámai növekedés, az viszont aggasztó, hogy
a járvány új központja a turisták körében különösen népszerű Veneto régió, ahol Velence városa is található.
Olaszországban – a migránstáborok mellett – elsősorban a tengerparti részeken van probléma. A fertőzöttek összlétszáma amúgy a 249 ezerhez, azaz a negyedmillióhoz közelít.