A CNBC-nek adott interjújában Bourla elmondta: az oltóanyaggal folytatott kísérletek sikeresek, és ezeket most a sérülékenynek mondott - tehát idősekből vagy krónikus betegséggel küszködőkből álló - csoportokra is kiterjesztik.
A szakember szerint
a vakcina október végére várható.
Hangsúlyozta, hogy hatékony és biztonságos lesz.
A Pfizer a német BioNTech gyógyszergyártóval együtt dolgozik a vakcinán. A cég már szombaton bejelentette, hogy kiterjeszti a klinikai kísérleteket, és az eddigi 30 ezer ember helyett 44 ezer emberen végez majd kísérleteket.
Közben - szintén hétfőn - az indianapolisi székhelyű Ely Lilly azt jelentette be, hogy a reumatoid artritisz nevű immunbetegségre alkalmazott egyik gyógyszere alkalmas a Covid-19-cel kezelt betegek lábadozási idejének rövidítésére. Közleményében a gyógyszergyár tudatta: több mint ezer betegen végzett kísérleteik szerint
az általuk forgalmazott gyógyszerrel kezelt betegek lábadozási ideje egy nappal rövidebb, mint azoké, akiket remdesivírrel kezelnek.
Az Ely Lilly bejelentette: az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelethez (FDA) fordul a szóban forgó készítmény Covid-19-re történő engedélyezése végett.