Az év végéig meghosszabbították az országos karantént Ukrajnában
![ukrajna, koronavírus](https://cdn.origo.hu/2023/12/NePqzjvWc4Z-AKEbSzaO_LN5k07JiKfjI77ItsO0r-4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZiMDg5MmE4OWYzNzRkMjJiY2QxNzMyZjFlYTM1NTE5.webp)
Ezen túlmenően a kormány úgy határozott, hogy a vendéglátóhelyek legfeljebb este tíz óráig tarthatnak nyitva. A kulturális vallási és egyéb tömegrendezvényeken a résztvevők létszáma ezentúl a zöld zónába sorolt településeken legfeljebb ötven, a sárga övezetben harminc, a narancsszínűben pedig húsz fő lehet.
Sportrendezvényeket csak nézők nélkül tarthatnak, illetve az egészségügyi minisztériummal kötött külön megállapodás alapján rendezhetnek nézőkkel nemzetközi sportversenyeket.
Az általános és középiskolák számára azt javasolta a kormány, hogy hozzák előre az őszi tanítási szünetet az október 15. és 30. közötti időszakra,
utána pedig táv- vagy vegyes oktatási formára térjenek át.
A felsőoktatási intézmények számára október 15-től november 15-ig távoktatást javasolt a kabinet, továbbá azt, hogy erre az időszakra a diákok költözzenek ki a kollégiumokból, az árvák, a belső menekültek, a vörös zónába sorolt településen lakók, a külföldi diákok és a munka mellett tanulók kivételével.
Mostantól a legsúlyosabb, vörös besorolást kapják azok a települések, illetve régiók, ahol a megelőző 14 napban a megbetegedések száma meghaladta a 320-at 100 ezer lakosra számítva.