A román környezetvédők pártja követeli Soros György kitiltását az országból
![Soros György](https://cdn.origo.hu/2023/12/LrQLwc0Pl80HlTArY1qyttI3Icva-N-RuoquRLDVBh0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkZGNmOTljYmFmNTQ5NmRiM2UyMjA1NTI4MTdkNzJh.webp)
Dănuţ Pop PER-elnök a követelését a Facebook-oldalán tette közzé. Azt írta, hogy
Soros György hosszú évek óta közutálat tárgyát képezi abban az országban, ahol született. Magyarországon nemkívánatos személynek számít, s Orbán Viktor a választások befolyásolása miatt vádolja.
Emlékeztetett rá:
az üzletemberből Izraelben sem kérnek, Donald Trump amerikai elnök pedig számos bizonyítékkal igazolta, hogy a milliárdos nemcsak kampányköltségek fedezésével, hanem az általa ellenőrzött „civil" szervezeteken keresztül is több tízmillió dolláros nagyságrendben támogatott politikusokat.
Arról is beszámolt, hogy miközben a Soros György által finanszírozott nem kormányzati szervezetek igyekeztek megakadályozni a ciános technológiával zajló verespataki aranybányászatot, az üzletember cége részvényeket vásárolt a kitermelésben érdekelt vállalatban.
A tiltakozások idején eladta a részvénycsomagot, majd miután annak értéke csökkent, visszavásárolta azt
– állítja Dănuţ Pop, a román környezetvédők vezetője.
A PER-rel választási szövetségben lévő Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNȚCD) elnöke néhány nappal ezelőtt
Facebook-bejegyzésben foglalt állást Magyarország és Lengyelország mellett.
Aurelian Pavelescu, a korábban kormányzó, jelenleg parlamenten kívüli PNȚCD vezetője szerint
a jogállamiságnak nevezett ideológiai feltételkötéssel az Európai Unió gyakorlatilag az új Szovjetunióvá válik egy tízéves folyamat után.
Az európai pénzek kiutalásának az úgynevezett jogállamisági feltételekhez való kötése egy olyan kiváltság rögzítését jelenti, amellyel
Németország, Franciaország és a vazallus államok elsepernék az identitást erősítő politikai mozgalmak által képviselt népek mindenfajta ellenállását a neomarxista henger elől
– fogalmazott Pavelescu.
Romániában december 6-án parlamenti választásokat tartanak. Vélhetően ezzel összefüggésben a PER- PNȚCD választási szövetség olyan közismert, többnyire a Szociáldemokrata Pártból (PSD) távozó politikusokkal erősít, akik nem értenek egyet a PSD jelenlegi irányításával.
A felmérések alapján a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló jobboldali Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetésével alakulhat kormányzati koalíció.