A tárcavezető Edgars Rinkevics lett külügyminiszterrel tárgyalt, majd kiemelte: Magyarország kölcsönösen előnyösnek tekinti a Lettországgal folytatott együttműködést mind védelmi, mind politikai, mind pedig gazdasági szempontból. Továbbá az is előnyös, hogy az Európai Unió jövőjéről folytatott viták során sok kérdésben hasonló álláspontot képviselnek - tette hozzá. A kétoldalú együttműködést ismertetve hangsúlyozta:
2022-ben Magyarország újra részt vesz a balti országok légterének védelmében.
Magyarország beadta csatlakozási kérelmét a NATO Stratégiai Kiválósági Központjához, amely Rigában található - közölte.
Szijjártó Péter elmondta: mindkét ország elkötelezett támogatója az Európai Unió bővítésének, ezt stratégiai kérdésnek tekintik, és hibának tartják, hogy az EU nem hozta meg az elmúlt időben a nyugat-balkáni bővítéshez szükséges döntéseket. Arról is beszélt, hogy a többéves uniós költségvetési keretről szóló vitában a kohéziós források jelentőségét mindkét ország meg akarja tartani, és nem fogadnak el szubjektív feltételeket az uniós források elosztásánál.
A külügyminiszter kitért rá:
a migráció tekintetében Magyarország és Lettország a határvédelem fontosságát kiemelkedőnek tekinti, "meg akarjuk védeni a saját hazánkat, meg akarjuk védeni a polgárainkat".
Emellett elutasítják a kötelező kvótákra vonatkozó brüsszeli elképzeléseket, és nem szavazták meg az ENSZ globális migrációs csomagját - emlékeztetett.
A gazdasági együttműködést illetően elmondta: az Eximbank 360 millió eurós hitelkeretet nyitott magyar és lett vállalatok együttműködésének ösztönzésére. Lettország nagyon sok erőfeszítést tesz a lett gazdaság modernizálásáért, és Magyarország is így van a magyar gazdasággal, amely dimenzióváltáson megy át, ezért magyar és lett vállalatok támogathatják egymást az elkövetkező időben - vélekedett.
Megjegyezte: Magyarország támogatja Lettország jelöltségét az ENSZ Biztonsági Tanácsába a 2026-2027-es időszakra, mert helyes, ha a közepes méretű közép-európai országok képviselve vannak a testületben. A tárcavezető kiemelte:
a két ország kapcsolatát a kölcsönös tisztelet jellemzi, amely nagy mértékben arra épül, hogy két szabadságharcos népről van szó, két olyan nemzetről, amelynek egészen a közelmúltig kellett harcolnia a szabadságáért és a szuverenitásáért a kommunista elnyomással szemben.
Szijjártó Péter Rigában találkozott Ralfs Nemiro lett gazdasági miniszterrel és Zbignevs Stankivics rigai metropolita érsekkel, a lettországi katolikus egyház vezetőjével, továbbá ellátogatott a NATO Stratégiai Kiválósági Központjába.