Benyújtották a Donald Trump elleni eljáráshoz szükséges iratokat

Joe Biden beiktatása
Washington, 2021. január 20. Donald Trump leköszönő amerikai elnök újságíróknak nyilatkozik a washingtoni Fehér Házból távozóban 2021. január 20-án reggel, Joe Biden demokrata párti megválasztott amerikai elnök beiktatási ünnepségének napján. Az ünnepélyes eseményen Donald Trump nem vesz részt. Ő az első elnök 1869 óta, aki nem vesz részt utódja beiktatásán. MTI/EPA/Pool/Al Drago
Vágólapra másolva!
Eljuttatták hétfőn az amerikai szövetségi képviselőház illetékesei a Donald Trump előző elnökkel szemben indított alkotmányos vádeljárás (impeachment) dokumentumait a szenátusnak, amely dönteni hivatott az elnök felelősségre vonásáról.
Vágólapra másolva!

Az impeachent-eljárás nagyban hasonlít egy bírósági tárgyalásra, melyben a képviselőház vádat emel, a felsőház, a szenátus pedig lefolytatja a tárgyalást, és dönt arról, hogy megalapozott-e a vád, felelősségre kell-e vonni az elnököt.

Donald Trump Forrás: MTI/EPA/Pool/Al Drago

Trump ellen a demokrata képviselők és több republikánus politikus szavazatával lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott beszéde miatt, amely után többen - köztük szélsőbaloldali aktivisták - megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni.

A Capitolium elleni támadásban többen meghaltak, köztük egy rendőr is.

Trump szenátusi tárgyalása február 9-én kezdődik, és ha a szenátus elítéli, akkor elveszíti a volt elnökként neki járó juttatásokat, és soha többet nem indulhat újra elnökválasztáson. A szenátusban azonban legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését, mert a felsőházban a demokratáknak nincs meg ehhez a kellő többségük.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!